Kasza Tibi, Cooky: Nem lopjuk el egymástól a fényt

Ezek megőrültek
Vágólapra másolva!
Kasza Tibi és Cooky lettek az Ezek megőrültek! műsorvezetői, már A Nagy Duett zsűrijében is dolgoztak együtt, így az új szerepben nem igazán kellett összeszokniuk. Jókat röhögnek egymás poénjain, a feladatok egy részét ők is bevállalták már, és eddig csak pozitív visszajelzést kapott a párosuk – erről meséltek az Origónak. 
Vágólapra másolva!

A Nagy Duett-ben már láthatták őket együtt a nézők, ezúttal azonban egész más feladatot kaptak a TV2-től, közösen vezetik az Ezek megőrültek! negyedik szériáját.

Kasza Tibi tapasztaltabb tévés, több műsor van már a háta mögött, így tanácsot is ad néha Cookynak – aki egyébként ezeket szívesen meghallgatja, és sokat áradozik társáról. „Jó a kapcsolat, folyamatosan beszélünk telefonon, nekem nem munka Tibivel lenni, hanem szórakozás és öröm. Jobb ember nem is lehetne mellettem, mindent kedvelek benne. Tud komoly lenni, ha kell, de a bohóckodás is megy neki. Tőle elfogadok minden tanácsot, aranyember a Tibi” – mesélte az Origónak.

Először vezetnek közös műsort Forrás: TV2

Jól kiegészítik egymást

Kasza is élvezi a közös feladatot, úgy érzi, azért tudnak jók lenni együtt, mert mindketten másban erősek. „A Nagy Duett-ben kevésbé fontos az összhang, de összecsiszolódásnak mindenképp jó volt, így tudtuk, hogy mit várhatunk egymástól. Úgy is mondhatnám, hogy készen, egymást ismerve jöttünk erre a feladatra. Nagyon jól kiegészítjük egymást, és ezt egy az egyben kihasználjuk. A csípőből tüzelő verbális dolgok nekem gyorsabban mennek, ezekben a szituációkban jobban előtérben vagyok, de Cooky mindig pont jókor jön el az érzelmi humorral, neki a helyzetkomikumok nagyon mennek, ezekben könnyen feltalálja magát.”

A páros a forgatáson segíti egymást, gyakran megbeszélik, hogy mit fog kérdezni Tibi, hogy Cookyt ne érje váratlanul egy-egy szituáció. „Kicsit irányítom a helyzeteket, de nem lopjuk el egymástól a fényt.

Elképesztően együtt tudnak érezni

Úgy érzik, műsorvezetőként még szórakoztatóbb a műsor, mint játékosként, de nem jellemző rájuk a káröröm, sokszor elképesztően együttérzők tudnak lenni egy jó nagy esés vagy óriási zuhanás láttán. „Cooky volt versenyző is korábban, én most próbáltam csak ki pár játékot. Nem mindegyiket akartam, de a versenyzők tesznek róla, hogy sok mindenbe mi is belekóstoljunk. Majdnem minden adásban áldozatai vagyunk valamilyen merényletnek, ez úgy tűnik, már hagyomány lett a szériában, így a végéig számítok is erre.

Ha felkérnének, biztosan csak hosszas gondolkodási idő után mondanék igent” – mondta.

Cooky versenyzett már, Kasza Tibi is kipróbált pár feladatot Forrás: TV2

Cookynak sok az ismerős feladat, a forgatások alatt szívesen nosztalgiázik kicsit, mivel néhány játék fixen megmaradt. „Emlékezetes nekem a sárkvíz, meg mikor mászni kellett, mint egy csiga. Azokat is szerettem, mikor gondolkodni kellett, mint mondjuk a tojáskvíznél, de igazából minden olyan feladatot élveztem, amiben részt vettem. Ide nem úgy jönnek a szereplők, hogy á, már megint forgatni kell, hanem örömmel teszik, jól érzik magukat.

„Jó arcok a celebek egyébként, mindent bevállalnak, nincs semmi tabu, a legdurvább dolgokba is belemennek” – vette át a szót Kasza. „Fontos, hogy a néző azt is lássa, hogy mennyire tudnak röhögni magukon, és akik a szakmájukban ügyesek, hogy küzdenek, csúsznak, másznak egy idegen terepen. Egy kicsit kielégítő látvány, hogy a pompában és dicsfényben fürdő hírességeket látják ilyen helyzetekben, ez jópofa, ezzel mindenki nyer.”

A kezdésre megszeretik a párosukat

Kedvenc csapatot vagy játékost nem tudnak megnevezni, műsorvezetőként igyekeznek objektíven figyelni az eseményeket. „Mindenki szerethető, a héten például nagyon jó látni, hogy Peter Sramek próbálkozik, vagy ahogy Berki hozza a formáját, nekem Tápai Szabina is tetszik, akaratos, és nagyon megy. Mindenki jó fej, és

Egyébként hol lenne lehetőség arra, hogy így játsszanak, csússzanak, másszanak, mint itt?” – mondja Cooky, ezzel Kasza is egyetért, aki naponta többször is bejelentkezik Facebook-oldalán a követőinek.

Kasza Tibi közösségi oldalán sok közös kép van róluk Forrás: Kasza Tibi / Facebook

„Szándékosan szerepelünk ennyit közösen az oldalamon, azt szeretném, ha megszoknák és megszeretnék a párosunkat, mire képernyőn lesz a műsor. A követők nagyon egy hullámhosszon vannak velem, Cookyról és a párosunkról szinte csak pozitív visszajelzést kaptam eddig” – mondta Kasza. Cooky csak annyit tett hozzá, hogy sokszor ők maguk is elfelejtik, hogy épp tévéműsort forgat a stáb, olyan, mintha nem is venné kilenc kamera minden mozdulatukat.