Van, aki szerint vicces a szexuális bántalmazás

Roadies, Imogen Poots
Vágólapra másolva!
Cameron Crowe rendező megint benézte. Ezúttal új tévésorozata miatt támadják.
Vágólapra másolva!

Július 10-én került adásba Cameron Crowe nemrég indult sorozatának harmadik epizódja. Az alkotó korábban olyan nagyjátékfilmeket rendezett, mint a Facérok, a Jerry Maguire – A nagy hátraarc, a Majdnem híres vagy a Vanília égbolt, és a Roadies az első tévés munkája (a szériát ötletgazdaként, forgatókönyvíróként és executive producerként is jegyzi). A jelek szerint azonban máris sikerült magára haragítania néhány kritikust.

Forrás: Showtime

Korábbi sikerfilmje, a Majdnem híres után Crowe

ezúttal is a rockkoncertek világába kalauzolja a nézőt,

hiszen a Roadies egy fiktív zenekar turnéját segítő roadok csapatát mutatja be. A The Bryce Newman Letter címet viselő rész arról szól, hogy a címbeli kritikus gonosz bírálatot közöl a bandáról, amiért az őket kísérő stáb úgy vesz revansot, hogy hallucinogén drogot tesznek a szerencsétlen férfi kávéjába, majd miután magatehetetlen állapotba kerül, szexuálisan zaklatják, végül nyilvánosan megalázzák.

Történik ugyanis, hogy a Rainn Wilson által alakított figurának a negatív kritika után felajánlják, hogy hallgassa meg élőben is a zenészeket, a helyszínre érkezve azonban az egyik road azonnal elkábítja, majd ráuszítják az együttes egyik őrült rajongóját, Natalie-t, aki szintén nagyon dühös a bírálat miatt, ezért rámászik a magáról nem tudó férfira és szexuálisan bántalmazza.

Miután Bryce kábán magához tér, egy szál köntösben kibotorkál a színpadra (ahol éppen zajlik a koncert). A jelenlévők közül senki sem lép közbe, így még mindig bedrogozva előad egy saját magát lejárató monológot, majd meztelenre vetkőzik, amit többen meg is örökítenek. A kritikus végül el is esik, így a kórházban köt ki. Az eseményekből Bryce megalázva, a roadcsapat tagjai megdicsőülve kerülnek ki.

Rainn Wilson az ominózus epizódban Forrás: Showtime

A neves szaklap, a Variety szerzője szerint

nem az a problémás, hogy az alkotók szexuális bűncselekményt örökítenek meg, hanem hogy ezt milyen kontextusban teszik.

Az egész sztorit úgy adják elő, mint egy vicces szívatást, amelynek a végén ráadásul az áldozat bánja meg a tetteit, és nemcsak igazat ad támadóinak, de még meg is köszöni nekik, hogy felnyitották a szemét.

Maureen Ryan szerint mindezt egy nővel a középpontban az alkotók biztosan nem merték volna beleírni a sztoriba, a nemi erőszak esetében azonban teljesen mindegy az áldozat neme. Ryan szerint súlyos probléma az is, hogy az olyan, szintén negatív eseményeket bemutató sorozatokkal szemben, mint a Maffiózók vagy a Kemény zsaruk, itt a narratíva is úgy működött, hogy egyértelmű volt: a címszereplővel szemben fellépő csapatnak van igaza, a kritikus magának köszönheti a kissé eldurvult leckét, ami még a hasznára is vált.

A Roadies szóban forgó epizódja más kritikusoknak sem nyerte el igazán a tetszését – bár a Vulture szerzője elsősorban azt rótta fel az alkotóknak, milyen nevetséges elképzeléseik vannak a kritika erejéről, és milyen eltúlozva, karikatúraszerűen jelenítették meg a kritikus karakterét egy amúgy realista sorozatban.

A sorozattal azonban nem ez az egy epizód az egyetlen probléma.

Cameron Crowe-t korábban sokan bírálták, sőt rasszizmussal vádolták,

amiért tavalyi filmjében, az Alohában Emma Stone-ra, egy látványosan fehér színésznőre osztotta a kínai-hawaii hősnő, Allison Ng szerepét.

A kínos fiaskót a rendezőnek sikerült most is elkövetnie, a Roadies dicstelen szexuális zaklatásos jelenetében kulcsszerepet játszó rajongó, Natalie ugyanis a forgatókönyv szerint ázsiai: úgy hívják, hogy Natalie Shin. Ennek ellenére egy fehér bőrű színésznő, Jacqueline Byers játssza, aki szemmel láthatóan nem rendelkezik távol-keleti gyökerekkel.

– teszi fel a jogos kérdést a Compex.com újságírója.

Cameron Crowe és Carla Gugino a Roadies premierjén Forrás: Dave Mangels / Getty Images North America / AFP

A Roadiesnak egyelőre egy évadát tervezte be a Showtime: az első szezon június 13-án indult, augusztus 28-ig tart, tíz részből áll, és Rainn Wilsonon kívül olyan sztárokat láthatunk benne, mint Luke Wilson (Tenenbaum, a háziátok, Doktor Szöszi), Carla Gugino (Sin City, Watchmen, Törésvonal) vagy Imogen Poots (28 héttel később, Mocsok, Hosszú út lefelé).