Bomba formában a színésznő harmadik gyermeke után is

Tony Awards 2016, Keri Russell
Vágólapra másolva!
A Felicityből és a Foglalkozásuk: amerikaiból ismert negyvenéves színésznőről ezeket a képeket nézve nem hinnénk el, hogy már harmadik gyermekének adott életet, mindössze két héttel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

Keri Russell mindössze két héttel szülés után máris visszatért a vörös szőnyegre. A sztár a vasárnapi Tony Awards gálán állt a kamerák elé New Yorkban, ahol egy lenyűgöző, mélyen kivágott bordó estélyiben pompázott abból az alkalomból, hogy előadott egy jelenetet a Waitress című musicalből (Russell volt ugyanis a főszereplője a Pincérlány – Édesen is csípős című 2007-es filmnek, amelyen a tavaly debütált színpadi mű alapul, és amelynek szövegíró-dalszerzőjét, Sara Bareillest is jelölték egy kitüntetésre az év színházi teljesítményeit elismerő díjátadón).

Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP

Május 30-án derült ki, hogy a sztár pár nappal azelőtt adott életet harmadik gyermekének, akinek a kicsi apjával, Matthew Rhysszel sem a nevét, sem a nemét nem árulták el. Russel és Rhys 2014 óta vannak együtt, és közös sorozatuk, a Foglalkozásuk: amerikai forgatásán szerettek egymásba. A színésznőnek volt férjétől is van már két gyermeke, a kilencéves River és a négyéves Willa. Shane Dearytől Russell 2013-ban vált el, és szinte azonnal rátalált az újabb szerelem.

Forrás: Bryan Bedder / Getty Images North America / AFP