Beperelték az ismert magyar humoristát

Varga Ferenc József átvette a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Márványtermében
Budapest, 2012. június 25. Varga Ferenc József humorista örül, miután átvette a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Márványtermében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Varga Ferenc Józsefet beperelte Donászy Magda fia, miután a humorista sokszor használta a néhai költőnő nevét a kabarétréfáiban. Az alperes az Origónak reagált, nem érti az esetet.
Vágólapra másolva!

Donászy Magda fia beperelte Varga Ferenc Józsefet, szerinte a Karinthy-gyűrűs humorista jogtalanul használja a költőnő nevét, visszaél annak szellemi termékeivel, valamint kegyeletsértést követ el.

Vargának a Rádiókabaré-ban megy egy sorozata Ottfelejtett mikrofon címmel, ebben a mindennapi élet különféle aspektusait villantja fel a maga szemszögéből. A barkácsbolt, a fodrászat vagy a benzinkút mellett sokszor iskola vagy óvoda a helyszín, ahol a gyerekek verseket is mondanak, itt került már elő sokszor Donászy Magda neve.

Varga Ferenc József a Karinthy-gyűrűvel Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga szerint azonban a szerzői jog megsértéséről szó sincs, hiszen minden esetben a saját versei előtt mondja be, hogy „Donászy Magda verse”, ráadásul ebben az egy mondatban a költőnő sem negatív, sem pozitív kontextusba nem kerül. A poén hátterét az idősebbek biztosan értik, hisz a szocializmus idején aligha akadt olyan óvodai vagy iskolai ünnepség, ahol ne került volna elő Donászy valamelyik műve.

még akkor is, ha az nem az ő verse volt – az iskolatársaimat ennyire megfogta a költőnő neve. Végül bennem is megmaradt, de ezzel nem vagyok egyedül, több humorista kollégámban elevenen él az emlék. Tény, hogy én használom a legsűrűbben, csináltam ebből egy visszatérő motívumot, ami a kabaré műfajában nem szokatlan, a nagy klasszikusok között ilyen a »Ha én egyszer kinyitom a számat«, vagy épp az »Én, a Gyula meg a Tóth Ottó« Bajor Imrétől és Ihos Józseftől” – mondta Varga az Origónak.

A humorista szerint a közönség is tisztában van vele, hogy nem Donászy Magda költeményeit hallja, és a kegyeletsértés vádját is visszautasítja. „Tény, hogy ezekben a versekben van egy kis társadalomkritikai él és egy-két csúnyább sor, de ezek mind elhangozhattak a Rádiókabaré-ban, amelynek a szerkesztősége – Sinkó Péterrel az élen – nagyon figyel arra, hogy betartsa a vonatkozó jogszabályokat. Sértő, trágár dolgok be sem kerülhettek volna a műsorba.”

Varga műsoraiban már 2008 óta szerepel Donászy neve,

a költőnő fia azonban csak 2015-ben jelentkezett először e-mailben, a humorista szerint becsmérlő stílusban. Miután emiatt nem kapott választ, a rádió jogi osztályához fordult, de ők sem foglalkoztak érdemben a panaszával.

Vargával a Fővárosi Törvényszék levélben ismertette a keresetet a napokban: „A vaskos boríték 23 oldalas anyagából mindössze egy oldal volt a Törvényszéké, a többi a felperesé, amelyben összeszedte az általam írt eddigi verseket. Valahol sérelmezem, hogy az utóbbi gyöngyszemeim kimaradtak belőle” – mondta Varga, hozzátéve, hogy a bíróság első fokon elutasította a keresetet.