Lagzi Lajcsi visszavonta a feljelentést

Galambos Lajos
Vágólapra másolva!
A gyerekverési ügyben senki nem perel senkit.
Vágólapra másolva!

Július elején egy pár tinédzser bemászott Galambos Lajos telkére, a gyerekek és a szülők állítása szerint a megérkező tulajdonos és üzlettársa dulakodni kezdett velük, állítólag az egyik fiatalt meg is rángatták. A zenészkorábban azt állította, hogy az egyik édesapa meg is ütötte őt.

Galambos Lajos mégsem perel Forrás: TV2

A Bors szerint egyedül Galambos üzlettársa maradt gyanúsított, minden más résztvevő, így Lagzi Lajcsi is megússza a dolgot. "Bíróság helyett mediációra mentek, vagyis megegyeznek békében" - mondta a lapnak egy rokon, aki ott volt a verekedésnél.

"Így Lajcsinak sem lesz újabb rendőrségi ügye, és az apukát sem vonják vizsgálat alá. Egyedül az üzlettárs félhet, ellene könnyű testi sértés és személyi szabadság megsértése a vád, abból biztosan bírósági ügy lesz" - tette hozzá.