A 100 legjobb nő a tévéből: Kerekes Vica

Kerekes Vica a Férfireményben
Vágólapra másolva!
Az Egynyári kaland után igazán feltűnhetne megint a képernyőn Kerekes Vica, aki sok nemzetközi sztárt is simán ver a listánkon – szerencsére egyáltalán nem ódzkodik a meztelenkedéstől sem. Most őszintén, melyik pasi tudna ellenállni ennek a vörös hajnak, a természetes mosolynak, a csintalan szeplőknek?
Vágólapra másolva!

Nem kevesebbre vállalkoztunk, minthogy összeszedjük a jelenleg futó sorozatok, tévéműsorok legcsodálatosabb, legszebb nőit. Hétről hétre bemutatunk egyet, a magyar és külföldi színésznőket viszont nem rangsoroljuk, tehát ez nem sorrend – ez már a 36. rész. A sorozat korábbi cikkeit itt találja.

E heti szépségünk Kerekes Vica,

aki egyébként a Filmklub rovat egyik nagy kedvence is. Velük együtt csak remélni tudjuk, hogy minél több filmben és sorozatban fogják még szerepeltetni a szlovákiai Füleken születetett magyar színésznőt.

Forrás: MTVA

Képernyőn legutóbb az Egynyári kaland-ban láthattuk, ott egy szexi doktornőt játszott, aki kikezdett a Balatonon nyaraló fiatalok egyikével, de a történetük végül egy Balaton-parti beszélgetéssel fejeződött be – nem mintha mi nem néznénk szívesen ezt az arcot a vízparton, a csillagos ég alatt, egy pohár bor mellett:

Forrás: MTVA

Az Egynyári kaland-ból ugyan jön a második évad, abban azonban aligha lesz benne – most is csak egy epizódban szerepelt. Sajnos korábban sem halmozták el tévés munkákkal, legalábbis itthon: a hazai produkciók közül csak az Állomás-ban volt még benne, A menyasszony című résznek volt a címszereplője.

Csehországban és Szlovákiában jobban foglalkoztatják,

2009-ben a két ország koprodukciós sorozatában, a női börtönben játszódó Odsúdené-ben (magyarul Elítéltek) is megjelent, egy Mad'arka, vagyis Magyar (nő) becenevű beépített ügynököt alakított.

Mad'arkaként az Odsúdené karakterfotóján Forrás: TV Joj

A cseh nézők 2014-ben a Clona című köztévés krimisorozatban is láthatták, egy rendőrnőt játszott, akitől mi is szívesen vennénk egy igazoltatást:

Forrás: Ceska Televize/Miroslav Kučera

Vica szerepelt már többek között őrjítő sörreklámban is, filmes meztelenkedéseit pedig a Filmklub szedte össze Kamaszkorunk legszebb mellei című sorozatában. Mi ezt csak pár remek képpel egészítenénk még ki, gyönyörködjön kedvére!

Még mindig az Egynyári kalandban Forrás: MTVA

A Férfireményben Forrás: Falcon
Az ominózus sörreklámban Forrás: Krusovice
A cseh Pirelli is rávette egy fotósorozatra 2013-as naptárjához Forrás: René & Radka / Pirelli
Forrás: René & Radka / Pirelli
Forrás: René & Radka / Pirelli
Biliárdhoz készülődve a Férfireményben Forrás: Falcon
Forrás: Falcon
Forrás: Facebook/Eva Vica Kerekes
Forrás: Facebook/Eva Vica Kerekes
Forrás: Falcon
Forrás: Ceska Televize
Forrás: Falcon