Változás lesz A Dal 2017 zsűrijében

Eurovíziós Dalfesztivál 2016. döntő
Freddie representing Hungary with the song 'Pioneer' performs during the final of the Eurovision Song Contest 2016 Grand Final in Stockholm, on May 14, 2016. / AFP PHOTO / JONATHAN NACKSTRAND
Vágólapra másolva!
A hazai eurovíziós válogatónak számító A Dal zsűrijében lesz csere idén is, tudta meg az Origo: egy személyi változás lesz, amúgy nagyjából háromszáz pályázó adta be anyagát.
Vágólapra másolva!

December 8-án kiderül, mely szerzeményeket válogatták be a műsorkészítők A Dal 2017-es mezőnyébe: a többrészes műsorfolyam győztese képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon jövőre, tehát elég nagy a tét, mert ez százmilliós nézettséget is jelent. A produkciótól megtudtuk, hogy egy új ember lesz idén a zsűriben – de már nem automatikusan az előző évi induló ül be pontozni, ahogy három-négy éve volt. Idén nagyjából 300 dallal pályáznak az énekesek-dalszerzők, köztük van az, amely idén próbát tehet az európai képernyőkön.

Kép a stockholmi döntőről Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Szikora Róbert énekes szerint a jó dalnak korszerűnek, énekelhetőnek kell lennie, és nagyon fontos, hogy legyen benne egy jó bemondás, jó helyen. Péter Szabó Szilvia úgy gondolja, hogy akkor jó egy dal, ha érzelmeket vált ki. „Ha újra és újra akarod, akkor jó” – vélekedik. Kovács Kati azt szereti, ha a közönség el tudja énekelni, és látszódnia kell az énekesen annak, hogy szereti, amit csinál. Marsalkó Dávid (Halott Pénz) a zene és a szöveg belső, különleges kapcsolatáról, az önazonosságról beszélt. „Ha élőben nem működik egy dal, akkor a rádióban sem fog” – tette hozzá. Videókat itt talál.

Az MTVA a magyar nyelvű dalokat támogatja,

de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is várt a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kellett a szöveg magyar fordítását. Számítottak a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel.

Freddie 2016-ban Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A pályázati feltételek között szerepelt, hogy a benevezett szám (dalszöveg és zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy médiafelületre (televízió, rádió, internet), és nem hangozhatott el nyilvános előadáson 2016. szeptember 1. előtt.

A dal maximális időtartama három perc lehetett,

az előadók csak magyar állampolgárok vagy magyar anyanyelvűek lehettek, és 2017. május 9-ig, az Eurovíziós Dalfesztivál első kijevi elődöntőjéig be kell tölteniük 16. életévüket.

A részt vevő társaságok (Magyarországon a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) dönthetik el, hogy előadóművészük az Eurovíziós Dalfesztiválon milyen nyelven énekel. A színpadon az előadás kizárólag félplaybackben történhet, tehát csak az énekhang élő, a zenei kíséret minden esetben felvételről szól. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

Kállay-Saunders András ötödik lett Fotó: Bielik István - Origo

A Dal 2017 élő adásaiba bejutó pályázóknak el kellett készíteniük daluk akusztikus verzióját, amellyel versenybe szállnak az Akusztik Dalverseny fődíjáért. A szavazás nyertese fellép a VOLT Fesztiválon, a Petőfi Zenei Díj átadóján.

Idén csak egy 19. hely jött össze

Tavaly 372 dallal pályáztak A Dalba. A győztes, Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), aki Magyarországot képviselhette idén májusban Stockholmban, Pioneer című számával a 19. helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az évente több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztivált jövőre Ukrajnában rendezik meg, miután Stockholmban az ukrán énekesnő, Jamala győzött 1944 című dalával.

Töltse ki eurovíziós kvízünket!