Így szavaztak a sztárok

Sofía Vergara
Vágólapra másolva!
Madonna, Lady Gaga, Sofía Vergara és Joe Manganiello, de az Így jártam anyátokkal sztárja sem maradt otthon a szavazás napján. Hogy másokat is voksolásra buzdítson, sok híresség rakta ki a maga szavazós fotóját az Instagram-oldalára – a legjobbakból válogattunk.
Vágólapra másolva!

Néhány sztár (például Taylor Swift) egyszerűen egy olyan képet osztott meg magáról, amelyen a szavazóhelyiség környékén látható, a legtöbben viszont (köztük Rumer Willis, Sofía Vergara és Joe Manganiello) a szavazásért cserébe kapott kitűzőt vagy matricát magukra rakva pózoltak.

A lazább hírességek a szóban forgó matricával nem átallottak bohóckodni is: Vanessa Hudgens és Lena Dunham például viccesen az arcára ragasztotta.

Mások ezzel szemben komolyabban álltak hozzá a kérdéshez: Neil Patrick Harris, az Így jártam anyátokkal Barney-ja egy Martin Luther King Jr.-idézettel jelentkezett („Életünk akkor ér véget, amikor az igazán fontos dolgokról hallgatni kezdünk”), Sharon Stone egy korábbi, a Szolidaritás nevű lengyel mozgalom harmincadik évfordulójának ünneplésekor készült fotóját tette ki, Jamie Lee Curtis pedig egy olyan képet, amin Hillary Clintonnal látható.

A szavazós fotókból kiderül ezenkívül az is, hogy mind Madonnának, mind Haylie Duffnak jól áll a sapka, illetve hogy Lady Gaga Michelle Kwan amerikai műkorcsolya-bajnoknővel egy szavazókörzetben adta le a voksát.