Visszatérő arcok az X-Faktorban

Tóth Gabi  X-Faktor
Vágólapra másolva!
A szombati válogatón olyan versenyzők is felbukkantak, akik már korábban is jártak az X-Faktor színpadán.
Vágólapra másolva!

Víg Dani 2013-ban egyéni énekesként esett ki a táborban, most azonban Kalopszia nevű zenekarával tért vissza és jutott tovább. Dánielfy Gergely ugyancsak három évvel ezelőtt tűnt fel az X-Faktorban, akkor a táborban kellett búcsúznia: most újra esélyt kapott arra, hogy bizonyítson, hiszen a mentorok négy igennel küldték tovább a táborba. Csak úgy, mint Jáger Kingát, aki 2012-ben egészen az X-Faktor mentorházáig jutott, Malek Miklós azonban végül őt nem vitte magával az élő show-ba.

Tóth Gabi újra mentor Forrás: Facebook/X-Faktor

Jövő hét szombaton 20 órától újabb versenyzők érkeznek majd a mentorok elé, hogy meggyőzzék őket, van helyük az X-Faktorban. Minden eddiginél nagyobb a tét, hiszen egy luxusutazás mellett összesen 27 millió forintos nyereménnyel jutalmazzák majd az év legizgalmasabb előadóját. Az egy éven át havi 1 millió forintos készpénznyeremény mellett ugyanis a győztes további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat.

Szavazzon!

Star Academy: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Sztárban sztár: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Kicsi Óriások: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Ki a kedvenc mentora az X-Faktorban?