Villalakó az idegösszeomlás szélén

VV Dina
Vágólapra másolva!
Dina ellenfelet választott, párbajhét van. Nem a szívére, hanem az eszére hallgatott, de könnyen kieshet így is.
Vágólapra másolva!

Ellenfelet választott Dina a Való Világban: az előzetes beszélgetés során valamiféle „értékrendet” emlegetett, amit szerinte ő „képvisel”, ez azért a hónap vicce volt. A tűzrőlpattant menyecske konfliktusgeneráló természete miatt nem túl népszerű kinn, ellenben remek realitykarakter, kellenek ilyenek is egy valóságshow-ba: mert mi lenne, ha hat Krisztián és hat Ati ásítozna csak benn?

„Kurvára félek a párbajtól, ennyire még nem féltem semmitől. Nekem itt nagyon sok dolgom van. Négyen rakták rám a jelet, szinte biztos, hogy közülük választok” – magyarázta Dina, aki ráadásul nem is a legmocskosabb szájú VV-szereplő, hiszen Evelin, ha felpörög, úgy káromkodik, mint tizenhét külvárosi szakmunkásképző komplett állománya.

VV Dina Forrás: rtl.hu

Dina hatalmas sóhajjal ült be a riportszobába, ahol idegesen pislogott, kezeit tördelte, látszott, hogy rettentően izgul, de azért összeszedett és néha összetett mondatokkal válaszolgatott. Egy percre rá már a kék kendővel toporgott a nappaliban, a négyes választékot elemezte röviden, de közben akkorát sóhajtott, amivel egy szélmalom is beindult volna. „Nem a szívem, hanem az eszem szerint döntöttem. Sok konfliktusunk van, nem tud velem élni – az érzés kölcsönös” – jelentette be remegő hangon. Dávidot viszi ki párbajra, a mi tippünk, hogy a fiú könnyen visszatér majd.