Balázs megkönyörült az összes pénzét elbukó Nyerő pároson

Kabát Péter és Róka Adrienne, Nyerő páros
Vágólapra másolva!
A Nyerő páros szeptember 2-i adásában Kabát Péter és Róka Adrienne kis híján elbukta az összes pénzét, miután a nő a teljes összeget feltette egy kihívásra, amelyet a párja nem tudott teljesíteni. 
Vágólapra másolva!

Az adás azzal indult, hogy Pumped Gabo és párja, Sebestyén Ágnes reggeli tornára hívta a többieket, amit Valkó Eszter és Papp Gergő nehezen viselt, Peller Anna pedig ki sem ment a medence köré, ellógta inkább az indiánszökdelést.

A kihívás előtt Valkó Eszter és párja vezetett 650 ezer forinttal. A pasiknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy egyszerre többfelé is tudnak figyelni: kockákból kellett kirakniuk a párjuk arcát, miközben harminc kérdésre kellett válaszolniuk, legalább húszra jól.

Kabát Péter és Róka Adrienne Forrás: RTL Klub

A legkevésbé Peller Anna bízott a partnerében, Róka Adrienne viszont nagyot kockáztatott, az összes pénzüket, mind a 178 ezer forintot felpakolta Kabát Péterre – el is bukták volna, ha Sebestyén Balázs nem változtatja meg a szabályokat, miután a párja arcképét egyik pasi sem tudta kirakni. Így csak az számított, hogy a férfiak közül ki válaszolt jól húsznál több kérdésre, Kabátéknál pedig ez megvolt.

Sebestyén Ágnes jól megsértődött azon, hogy Pumped Gabo egy csomó dolgot nem tudott róla,

Juhász Juditnak sem esett jól, hogy Papp Gergő nem ismerte fel a szemét a kockákon található képek között. Pimasz úr rájött, hogy ez a játék egyáltalán nem nekik való, csalódott magában, ők kerültek az utolsó helyre.

A srácok ez után még fociztak is kicsit, Kabáték csapata nyert 2–1-re, aminek az lett az eredménye, hogy az ellenfél női szolgálták ki őket egész este, Juhász Judit és Pumped Gabo meglepően jót beszélgettek egymással.