Meg fog döbbenni, ha megnézi a VV-villa hierarchiáját

VV8
Vágólapra másolva!
A VV8 szereplőinek egymást kellett pontozniuk aszerint, hogy ki tartanak erős, és kit lúzer játékosnak. Ilyen feladat is volt a korábbi évadokban, nem érhette meglepetésként őket.
Vágólapra másolva!

Osztályozta egymást a VV8 összes játékosa, aszerint, ki erős és ki gyenge odabenn – természetesen nem tudják, az összefoglalók alapján a nézőkben kiről milyen kép él. Ati lett a 12., a legpancserebb a villában: nem esett jól neki, de nem lepődött meg, mint mondta. Mici a 11. helyet csípte meg, szerinte ez nem azt jelenti, hogy ő a második leggyengébb ember, Dávid pedig csak a 10. lett, azt füllentette, hogy ezzel elégedett. Zseraldin a 9. helyre került, elé Krisztián csúszott be, őt meglepte ez, jobbra számított.

Forrás: rtl

A 7. Evelin lett, a 6. pedig Lóri, akinek azt mondták a barátai, hogy ne legyen se erős, se gyenge – ezzel teljesítette ezt a missziót, mert ez épp a középmezőny. Dina 5. helye reális, a 4. helyre beért Vivien is nézett egyet. A harmadik helyet csípte meg Soma, Tivy a második helyet kapta, Zsolti lett a főgóré. „Én vagyok a hierarchia tetején, de ők mellettem, nem alattam” – magyarázta.

Áll a bál odabenn

„Nagyon megalázónak tartom, hogy alsóbbrendű emberként lettem kategorizálva” – méltatlankodott Dávid a riportszoba magányában, amúgy kinn hisztérikus rohamot kapott, mert attól tart, hogy a második hatos nem kap majd eleget enni, és a kertben kell aludnia. A mélyen vallásosnak mondott Ati is kibukott: „Minden vasárnap ott vagyok misén, baszd meg, normálisan beszélek mindenkivel. Zsolti is túljátssza a szerepét, baszd meg. Mindjárt szanaszét rúgom ezt a táblát, baszd meg” – mondogatta ez az istenfélő legényke.

Persze ez a feladat is arról szól, hogy megossza a lakókat, a kasztokkal feszültséget, konfliktust generáljon. Kissé unalmas már azonban, tán a legutóbbi három évadban is volt babázós hét, kasztokra osztás, igazán lehetne pár új ötlet, ha már ott a Big Brother árnyéka a VV-villán.