Még két évadot kap az időutazós széria

Outlander, Outlander - Az idegen
Vágólapra másolva!
Már biztos, hogy harmadik és negyedik évad is készül a népszerű időutazós kalandszériából.
Vágólapra másolva!

Az Outlander – Az idegen Diana Gabaldon regénysorozatán alapul, amit a tévések oly módon adaptálnak, hogy egy évad egy könyv cselekményét dolgozza fel. A 2014-ben indult, jelenleg a második szezonjánál járó szériából pedig hamarosan készül harmadik és negyedik évad is, azaz a már magyarul is olvasható Az utazó és a Drums of Autumn című kötetek is láthatók lesznek a képernyőn.

Az erőteljes női központi figura megjelenítésével, a korabeli sanyarú életkörülmények ábrázolásával és a benne felbukkanó hiteles és időtlen szerelmi történettel a sorozat nemcsak egy másik világba viszi el a nézőt, de a szenvedélyét és csodálatát is felkorbácsolja. Az első könyv megjelenésének 25. évfordulóján örömmel jelentjük be, hogy tovább folytatjuk a Diana Gabaldon által megkezdett sztorit" – mondta Chris Albrecht, a Starz tévé vezérigazgatója.

Forrás: AXN

Az Outlandert idén három Golden Globe-ra, tavaly egy Emmy-díjra jelölték, és első évadának epizódonként 5 millió nézője volt. A széria az Egyesült Államokban jelenleg második évada felénél túl jár, míg hazánkban az AXN White csatorna vetíti az első szezont.