Újabb hírtévé jöhet

Vágólapra másolva!
Közép-európai régiós hírcsatorna alapítására tett javaslatot Jacek Kurski, a lengyel közszolgálati televízió elnöke a visegrádi országok közmédia-vezetőinek brnói egyeztetésén.
Vágólapra másolva!

A lengyel televízió elnöke azt javasolta, a V4-ek hozzanak létre krakkói központtal egy angol nyelvű, regionális hírcsatornát, amelyet egész Európában sugároznának - mondta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója, aki a tanácskozáson részt vett.

A javaslat szerint a hírcsatorna a közép-európai eseményekről tudósítana, illetve a világ és a régió eseményeit közép-európai szemszögből tálalná. A lengyelek szerint a hírcsatornát a Visegrádi Alapból lehetne finanszírozni.

A közmédiumok vezetői úgy döntöttek, megvizsgálják javaslat megvalósíthatóságának jogi, gazdasági, műszaki feltételeit. A terv megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a visegrádi együttműködés keretében a közös projekt támogatást nyer, és az egyes országok közmédiái mellett a Visegrádi Alap is egyetért vele.