Villámgyorsan botrányt kavart a Top Gear és Matt LeBlanc

Top Gear
Vágólapra másolva!
Máris komoly botrányt kavart a BBC televízió legsikeresebb, világszerte vetített autós műsora, a Top Gear, amelynek frontembere hétfőn bocsánatkérésre kényszerült, jóllehet a program megújult változata csak két hónap múlva kerül adásba.
Vágólapra másolva!

A stáb ezekben a hetekben forgatja Londonban az első epizódokat, és az egyik jelenetet a brit főváros kormányzati negyedének kellős közepén, a Whitehallon vették fel. Matt LeBlanc, a Jóbarátok egyik volt sztárja - a Top Gear új stábjának tagja - és Ken Block autóversenyző éppen a brit háborús halottak kegyeleti emlékműve, a Cenotaph tövében hajtott végre különféle - általában igen hangos - trükköket egy veterán Ford Mustanggal, elfüstölve az aszfalton egy készletnyi gumit.

Top Gear Forrás: BBC

A hétfői brit lapokban bőséges fotókínálattal illusztrált mutatvány óriási felháborodást keltett, különösen a brit fegyveres erők tagjai körében. Richard Kemp ezredes, aki az afganisztáni hadműveletek idején a brit katonai kontingens hadszíntéri parancsnoka volt, a BBC rádiónak hétfőn kijelentette, hogy véleménye szerint ennek a jelenetnek nem szabad adásba kerülnie, mivel

Kemp szerint a Cenotaph az elmúlt évszázad háborúiban elesett brit katonák jelképes temetője, és a stáb ezzel az erővel egy valódi temetőben is végrehajthatta volna autós mutatványait. "Matt LeBlanc és társai soha nem adhatnak annyit ennek az országnak, mint azok, akik harcoltak és életüket áldozták hazájukért" - fogalmazott a brit katonatiszt.

Zavarta a miniszter urat is

Kifejezte nemtetszését George Osborne pénzügyminiszter is, akinek dolgozószobája éppen a forgatási helyszínre néz. Osborne, aki szerdán ismerteti az alsóházban a 2016-2017-es pénzügyi év költségvetési javaslatát, ingerült Twitter-üzenetben tudatta, hogy próbálná írni a költségvetést a Top Gear epizódjának zajos forgatása közepette.

Chris Evans, a Top Gear műsorvezetője hétfőn nyilatkozatban kért elnézést a történtekért. Evans, a BBC veterán rádiós és televíziós személyisége elismerte, hogy a jelenet kegyeletsértőnek tűnhet, és nem volt bölcs döntés épp a Cenotaph környékét választani a forgatáshoz. Nem tett utalást arra, hogy a felvétel adásba kerül-e a májusban induló új sorozatban.

A Top Gear egy év szünet után indul újra, teljesen új stábbal.