Walking Dead két percben, kezdőknek

Vágólapra másolva!
76 egyórás epizódot felettébb körülményes összezsúfolni két percbe. Az alábbi videó készítőinek nem is annyira sikerült, de vicces anyag, és legalább megpróbálták.
Vágólapra másolva!

2010-ben rajtolt korunk egyik legfelkapottabb sorozata, amely sokkal inkább szól az emberi összetartásról és kegyetlenségről, mint élőhalottakról, mégis zombisorozatként aposztrofálják. De biztos sokan elfoglaltak, akiknek nincs annyi szabadidejük, hogy utolérjék a hatodik évadban járó szériát, nincs hetvenhat órájuk, hogy behozzák a lemaradást. Talán nekik készítette a Mashable az alábbi kis animációs videót, összefoglalva a lényeget. A legutóbbi részről itt írtunk.