Tatár Csillával esni kezdett a Magyarország, szeretlek

Magyarország, szeretlek!
Vágólapra másolva!
Január 24-én került képernyőre a Magyarország, szeretlek! utolsó olyan adása, amelyben Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő voltak a csapatkapitányok. Megnéztük, hogy megy azóta az MTVA vetélkedője, hozott-e változást a nézettségben a csere.
Vágólapra másolva!

2016 januárjában újult meg a műsor, Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő 24-én voltak utoljára a Magyarország, szeretlek! csapatkapitányai. Tatár Csilla és Harsányi Levente lettek az új arcok, három adáson van már túl a páros.

A Magyarország, szeretlek! korábbi csapatkapitányai Forrás: MTVA

Sok néző követelte vissza az MTVA-tól a megszokott arcokat, máig kerülnek fel olyan kommentek a műsor közösségi oldalára, melyek követelik vissza Csiszárékat. Megnéztük, hozott-e változást a nézettségben a csapatkapitányok cseréje.

Két oszlop emelkedik ki a többi közül,

az egyik az utolsó olyan adás, amit a régi kapitányok játszottak végig, a másik pedig Harsányi Leventéék bemutatkozása. Január 31-én a putok mögött a Munkaügyek és a Csak színház és más semmi arcai küzdöttek meg egymással. Tatár Csilla csapatában Udvarias Anna, Csányi Sándor és Vecsei H. Miklós játsziott, Harsányi Levente pedig Fodor Annamáriával, Litkai Gergellyel és Elek Ferenccel alkotott csapatot.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A műsor nézettségét teljes lakosságban vizsgáltuk, a grafikonon pedig az látszik, hogy nem okozott igazán jelentős változást a Duna TV vasárnap estéjében, hogy a Magyarország, szeretlek! megújult. Viszont a trend nem sok jót ígér, az érdeklődés csökken: legutóbb már 500 ezer alá is benézett a vetélkedő.

Nem okozott látványos változást a nézettségben a csere Forrás: MTVA

Ha kíváncsi rá, hogy Jakupcsek Gabriella leváltása hozott-e változást a Ridikül nézettségében, kattintson ide.