Összeállt A Dal döntős mezőnye

dal freddie
Budapest, 2016. február 20. Freddie énekel az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal 2016 című televíziós show-műsor második középdöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán 2016. február 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Dal 2016 második középdöntőjében az volt a tét, hogy ki csatlakozhat a döntőben Kállay-Saunders Andráshoz, Oláh Gergőhöz, Petruskához és a Palmer Izsákkal felálló Mushuhoz. A zsűri végül Freddie-t, Vásáry Andrét és a Parno Grasztot juttatta tovább, a nézői szavazatok Berkes Olivérnek és Tóth Andinak kedveztek – február 27-én már a döntőt nézhetjük a Duna TV-n.
Vágólapra másolva!

A Dal 2016 második középdöntőjében az Egy Másik Zenekar, Berkes Olivér és Tóth Andi, Vásáry André, a Passed, Gáspár Laci, Nika, a ByTheWay, Freddie és a Parno Graszt mérkőzött meg.

– ígérte Pierrot, majd Zséda biztosította a nézőket arról, hogy nagyon jól érzi magát. Nem húzták az időt, jött is az Egy Másik Zenekar.

Az Egy Másik Zenekar kezdett Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az értékelést Pierrot kezdte, aki nem csinált titkot abból, hogy nem a kedvence a Kéne egy közös kép című dal: nem tartotta igazán kiemelkedő szerzeménynek, a szöveget kifejezetten a mezőny egyik leggyengébbjének mondta, 4 pontot adott. "Folyik a sav a plafonról" – reagált Both Miklós, szerinte pont, hogy kiemelkedő produkciót láthattunk, 9 pontra értékelte. A nézők 5 pontot adtak, összesen 33 ponttal zárt a zenekar.

Pierrot sok pontot ígért, de az Egy Másik Zenekarnak csak négyet adott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jött a közönség által idáig juttatott Berkes Olivér és Tóth Andi, akik Guns'n'Roses-dalokkal hergelték magukat a fellépés előtt – ehhez képest az előadás nem volt túl karcos, legfeljebb a szakadt farmer és a bőrdzseki miatt tűnhetett keménynek a két fiatal. Andi szerint Olivér "tűrhető", Olivér szerint Andi "kiváló" volt, nem tudni, melyikük viccelt.

Frenreisz Károly a kettejük közötti emóciót hiányolta,

majd Olivért amiatt is megrótta, hogy rosszul tartotta a mikrofont, de összességében tetszett neki a produkció. Pierrot úgy vélte, hogy a dalnak ugyanazok a hátrányai, mint az előnyei, gyakorlatilag középszerűnek titulálta a szerzeményt, ami illeszkedik a hazai "felszínes kultúrába", de neki kevés volt. Zséda ellenben méltatta a duót, amely a nézők szavazataival együtt szintén 33 pontot kapott.

Frenreisz szerint hiányzott az emóció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Vásáry André folytatta egy dallal, amelynek – akárcsak az előzőnek – Johnny K. Palmer volt a szövegírója. Az énekes mintás zakóban, bőrkesztyűben, festett szempillákkal a fiatal Boy George-ra emlékeztetett, természetesen bedobta a tőle megszokott magas hangokat is.

"Rengeteget tettél bele ebbe a produkcióba" – mondta Zséda, szerinte bátor volt az előadás. Both a szöveg és a háttér között nem érezte a harmóniát, Pierrot azonban kiosztotta a saját és az adás első 10 pontját. Vásáry összesen 42 ponttal átvette a vezetést.

Vásáry André 42 pontot kapott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Nekem minden dal egyformán tetszik" – mondta Harsányi Levente a színfalak mögött, majd kikérdezte az Egy Másik Zenekart, hogy nem sértődtek-e meg Pierrot-ra. Megnyugtatták, hogy nem. A Passed a múltkorinál izgalmasabb előadást ígért, Both viszont továbbra is "jól nevelt popzenének" tartotta, amit csinálnak.

– az énekes szerint ezek kellenek még a fiatal formációnak, hogy megérjen.

Pierrot szakmázott egy sort, szerkezeti egységekről, a refrén emelkedéséről beszélt, szerinte a zenekarnak tudatosabbá kell válnia. A zsűri közepes pontszámokat adott, a nézők is egy hatost dobtak oda, így a Passed is 33 ponttal zárt, Vásáry mögött hármas holtverseny alakult ki.

A Passed rengeteg lufi között zenélt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szövegírásról ment le egy gyors kerekasztal-beszélgetés, felvezetve azt, hogy a legjobb dalszövegírónak járó díjat már ebben az adásban kiosztják. Az előadók közül Gáspár Laci következett, aki tizenkét év színpadi lét után még mindig izgul fellépés előtt. Szerencsére a produkción ez nem látszott, bár az elején nehéz volt felismerni, hogy Gáspár magyarul énekel – közben viszont megtanult basszusgitározni.

A rapbetéttel megbolondított Love and Bass-et Frenreisz alapvetően dicsérte, de megjegyezte, hogy

a funky stílus nem feltétlenül nyerő az Eurovízión.

Zséda szerint Gáspár mindig jól életre kelti a szerelem és a zene témáját, ez most összesen 35 pontot ért – az énekes azonban ezt már nem várta meg, nagy lendülettel idejekorán levonult a színpadról.

Zséda a zsűriben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A reklámszünet után Nika érkezett az Emlékkép-pel és a már megszokott, de még mindig látványos trükkel, kicsit felújított hangszereléssel. Zséda szerint "őrületesen énekelt", azt is szerette, ahogy a modern technika a művészet szolgálatába állt. Frenreisz egy karizmatikus előadót látott, aki behúzta a közönséget, majd bókolt is kicsit, szerinte

egy ilyen szép lábú nőnek nem kéne nadrágban mutatkoznia a színpadon.

Nika 39 ponttal felugrott a második helyre.

A ByTheWay következett, akiknek jó érzés volt hangszerrel kiállni a színpadra. Bothot már azzal elvesztették, hogy táncoló fiúcsapatként kezdték, azon aggódott, hogyan fogják definiálni magukat negyven-, ötvenévesen. Pierrot is egyetértett azzal, hogy a srácok menekülnek a bélyeg elől, de szerinte nem feltétlenül kell. 31 ponttal az utolsó helyre csúsztak be, Vásáry így már biztosan továbbjutott.

A verseny nagy esélyese, Freddie Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A nagy esélyesnek tartott Freddie, vagyis Fehérvári Gábor Alfréd egy shaolin dobossal lépett színpadra, a tinilányok olvadozhattak a közönségben és a képernyők előtt. Zséda felállva tapsolt, szerinte a produkció már teljesen kész van – 10 pontot adott, ahogyan Pierrot is. Frenreisz számára az énekes "a legszebb csiszolatlan gyémánt", aki széttárt karjaival átöleli Európát, ő is kiadta az első tízesét, Both díjazta csak nyolccal. A nézőktől 9 pont járt, Freddie 47 ponttal megszerezte a vezetést.

A második középdöntő továbbjutói Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A színpad ezután a Parno Graszté volt, a gyerekrajz maradt a háttérben, a zsűri jót bulizott, főleg Pierrot táncolt. Szerinte a dalnak ugyanolyan a hatása, mint első alkalommal, sok szempontból példaértékű. Both "az emberi részre" mindenképpen 10 pontot adott, végül a produkcióra is annyi ment tőle. A zenekar 42 pontot kapott, behozta Vásáryt.

Freddie, Vásáry André és a Parno Graszt biztosan ment tovább,

elindult a vigaszágas szavazás, gyorsan kampányoltak még egy kört magukért az előadók. Zséda és Demjén Ferenc egy közös produkcióval múlatta az időt, majd Csarnai Borbála megkapta a legjobb dalszövegírónak járó díjat a Freddie által előadott Pioneer-ért. Végül kiderült, hogy a közönség kitől kapta a legtöbb szavazatot, Berkes Olivér és Tóth Andi mehet még a döntőbe.