Pataky Attila szerint a levegőből mérgeznek minket

Pataky Attila
Vágólapra másolva!
Nagyot ment a Mokkában az Edda frontembere, a chemtrail-hívek nagy örömére. A cikk alján szavazzon!
Vágólapra másolva!

Pataky Attila az ufók után most a chemtrail-összeesküvésekkel foglalkozott behatóbban, a TV2 reggeli műsorában arról beszélt, hogy gyerekkorában a repülők által húzott kondenzcsíkok eltűntek egy idő után, most ez másképp van, ott maradnak, csak a nagy erős szél képes ködfátyolként szétteríteni azokat.

A népesség levegőből való értelmetlen mérgezésében hívő kicsi, fanatikus csoport szokott panaszkodni arra, hogy régen nem volt ennyi csík az égen: ők valószínűleg nem gondolnak bele abba, hogy a hetvenes évekhez képest megtízszereződött a légiforgalom, tehát zagyvaság az egész.

Pataky Attila Forrás: TV2

„Meg kéne keresni, kinek áll az érdekében, ebben segítsetek! Szeretném visszakapni a kék eget" – ment át szentimentálisba Pataky, majd egy magyar pilóta állítólagos nyilatkozatára hivatkozott, ami pedig bevallottan netes átverés volt.

Pataky Attila Forrás: TV2

„Attila, ez most jó nekünk, vagy árt? – kérdik tőlem, de én összetettebben gondolkodom erről, azokat kéne megkérdezni, akik elindítják ezeket a repülőgépeket" – magyarázta az énekes, aki szerint aggasztó, hogy „6-8 gép megállás nélkül ment fölötte" és a jelenség nagyon felerősödött az elmúlt egy évben.

Mi ez az egész?

Az összeesküvés-elmélet hirdetői különbséget tesznek a kondenzcsík és a chemtrail között. A kondenzcsík egy természetes jelenség, amely egy rövid és gyorsan elpárolgó nyomvonal a repülőgép mögött.

A tudomány képviselői elutasítják a zavaros elméleteket és ezt a kettősséget, mivel a hosszan fennmaradó és szétterülő légköri jelenségek kondenzcsíkok, mert nincs tudományos érv arra, hogy a kondenzcsíkok csak rövid ideig maradnak fenn az égen. A kondenzcsíkok fennmaradásának ideje, milyensége nagyban függ az olyan légköri jelenségektől, mint a hőmérséklet vagy a légköri nyomás. Ha a körülmények megfelelőek, spontán módon is elindul a felhő- vagyis magaslati ködképződés, amelyet bármilyen nyomásváltozás, például egy elhaladó repülőgép is felerősíthet.

Szavazzon!

Kik mérgezik a jónépet furcsa vegyszerrel?