Visszatért a kerge időjós, Horváth Szilárd

Horváth Szilárd
Vágólapra másolva!
Emlékszik még Horváth Szilárdra a TV3-ról? Ő volt a göndör hajú időjós, aki mindig elképesztő viccekkel, blődségekkel tarkította az időjárás-jelentést. Most a TV2 Csoport hírportálján tért vissza, hétvégi előrejelzésekkel szórakoztatja az internetezőket – miközben a Music FM műsorában mindent kipróbál, de lenne ötlete önálló tévéműsorra is.
Vágólapra másolva!

Az L. A. Story-ban Steve Martin játszik egy vicces meteorológust, de az Egyesült Államokban amúgy is működő műfaj a komolytalan időjárás-jelentés, ahol az adatok és az előrejelzések stimmelnek ugyan, a műsorszám arca azonban folyamatosan szórja a humoros – vagy annak szánt – megjegyzéseket.

Itthon a műfaj Horváth Szilárddal indult, aki volt, hogy részeget játszott, de ha éppen beteg volt, abból is viccet csinált. Ilyen adásokkal szórakoztatta a nézőket a kilencvenes évek legvégén:

Szilárd mintegy véletlenül lett annak idején a műsor arca:

Elkövettem azonban azt a hibát, hogy készítettem egy paródiafilmet Elek János tanáromról – isten nyugosztalja –, aki aztán a TV3 hírigazgatója lett. Ő találta ki, hogy be akarja hozni Magyarországra a vicces időjárás-jelentést, ami az Egyesült Államok mellett például Franciaországban is jól működött” – mesélte.

Horváth Szilárd híradózni szeretett volna annak idején Forrás: TV2

„Én ezeket abszolút nem ismertem, 21 éves voltam, híradózni jöttem, mégis rám bízta. Valahogy elindult az egész, végül két és fél éven keresztül mindennap csináltam, amíg a csatorna meg nem szűnt.

a legtöbben azt kérdezték, hogy ki ez a barom, és mit keres a képernyőn, másfél év után viszont már az is nézte, aki nem szerette – egyszerűen kíváncsi volt rá, hogy mit találtam ki már megint” – tette hozzá.

Most a TV2 Csoportnál folytatja, egészen pontosan a cégcsoport önálló hírportálján, a tenyek.hu-n. Az első kiadásban jó pár magyar helységnevet fordított le angolra, Szarvasból Shitiron, Szombathelyből Saturdayplace lett. Meg is mutatjuk:

„A TV3 után egyből a TV2-nél dolgoztam, nagyon sokat csocsóztam Azurák Csabival, amikor ő még Napló-zott, sőt egy időben még a feleségének is udvaroltam, de ő lett a befutó. Egyszer csak felhívott, hogy elindul a tenyek.hu, lenne-e kedvem csatlakozni.

de Csabi mindenképp engem szeretett volna látni. 2000 óta, a TV3 megszűnése után senki nem volt, aki tudott volna mit kezdeni ezzel a műfajjal, most is egyelőre hétvégenként próbáljuk meg, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. A neten mindenesetre szabadabban lehet ökörködni” – mondta arról, hogy került most újra képbe.

Közben a Music FM Délutáni Road Show című műsorában is szerepel,

hol felgyújtják, hol mellpiercinget kap, vagy éppen szőrtelenítik, ő az, aki mindent kipróbál.

„Egyetlen dologra mondtam nemet, amikor azt javasolták, hogy átszúrnák kampóval a bőrömet és felakasztanának. Ki is mentem a szobából, ott hagytam őket, hogy ezen még gondolkodjanak kicsit” – mesélte nevetve.

Kulcsár Edina mellett a TV2 sajtótájékoztatóján Forrás: TV2

Hasonló tartalmat egyébként a tévében is el tudna képzelni, erről így nyilatkozott: „Egy ilyen műsor a képernyőn is jól mutatna. Lehetne az a címe, hogy Egy ember negyven élete. Nem lenne olyan durva, mint a Jackass, de

de nem tehetik meg, vagy egyszerűen nem jutnak el olyan helyre, ahol megvalósíthatnák. Azt nagyon jól be lehetett volna mutatni tévében is, amikor lementem Kecskemétre a repülőbázisra, ahol a pilótákat kiképzik, és kipróbáltam a különféle gyakorlatokat – de az is látványos volt, amikor a Forma-1-es ruhát teszteltük, és meggyújtották rajtam.”