Csányi Sándor: Nincs szükség arra, hogy a művészek politizáljanak

Csányi Sándor színész
Vágólapra másolva!
Számos mozifilm után a tévéképernyőn tűnik fel, Csányi Sándor játssza az egyik főszereplőt a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. Úgy gondolja, a legjobb, ha mindenki a saját szakterületénél marad: ő nem ad hangot véleményének politikai ügyekben, de azt sem szeretné, ha a belügyminiszter elemezné a Három nővér-t. Az a jó irány, ha merünk tanulni másoktól, azt pedig, aki a saját műfajában sikeres, nem lenne szabad leszólni. A színész az Origónak mesélt.
Vágólapra másolva!
  • Hívták napi sorozatokba, de ezeket visszautasította.
  • Az ország legnézettebb sorozatát írni normális országban dicsőség, nem szégyen - mondja.
  • Nem ért a politikához, nem is akar véleményt nyilvánítani.
  • Akinek az Isten nem adott tehetséget, annak adott feltűnési viszketegséget - véli.

A színpad és a mozifilmek után tévésorozatban vállaltál szerepet, Schell Judit partnere leszel a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. Rögtön igent mondtál a felkérésre?

Amikor olyan sorozatok kerülnek képernyőre, mint a The Walking Dead, és olyan őrületesen jó színészek vállalnak el szerepeket, mint Mads Mikkelsen a Hannibal-ban, akkor

nem jogos azt gondolni, hogy a tévéképernyő lealacsonyítja a színészeket.

Nagy különbség van azonban a napi szappanopera és egy hatrészes minisorozat között. Természetesen rögtön igent mondtam a felkérésre, ismerős csapattal dolgozunk együtt, a Csak szex és más semmi sikerében bízva úgy gondolom, a széria is minőségi lesz.

Ismerős csapat dolgozik együtt Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kerestek meg kereskedelmi csatornák is sorozatszereppel?

Mind a két nagy csatorna kínált fel lehetőséget, de egyiket sem vállaltam. Ezekben a nézők a szereplőket a karakterekkel azonosítják, nem tudják, hogy mi a színész neve, nem ismerik a képernyőn túli munkásságát, személyét. A kitalált családokat ismerik, a kitalált karaktereket, és ebben az illúzióban nézik az epizódokat. Ez egész más műfaj. A napi sorozatot bármennyire is szeretik a nézők, szakmailag egy tőlem távol álló, teljesen más dolog.

A sorozatgyártás nagyon komoly iparág, szép lenne, ha Magyarországon is ki tudna fejlődni. Érdekes, hogy míg például a Jóbarátok forgatókönyve úgy született tíz éven keresztül, hogy a sitcomírás legjobbjai leültek, és a közönség előtt, a színészekkel együtt találták ki a poénokat, itthon ciki felvállalni, hogy valaki a Barátok közt vagy a Jóban Rosszban írója.

El kell fogadni, hogy ez egy másik műfaj, színészként nem veszek ugyan részt benne, de nem is bírálom. Nem szabad összekeverni az operettet sem a drámával. Csak azok érdemlik meg a negatív kritikát, akik félvállról veszik a munkájukat.

Volt olyan magyar sorozat, ami igazán tetszett?

Szinte soha nem nézek tévét, de például a Kossuthkifli hat részét megnéztem, és hibái ellenére sok mindent szerettem benne. Sokan boldogan rugdostak bele, nagyon kemény kritikákat kapott Rudolf Péter. Voltak vele gondok, az tény, de utálom, hogy a szakma hangosan cikiz valamit, ami minőségi, igényes szándékkal készült. Az alkotói szándék jó volt, a színészek is, egyszerűen nem érdemli meg, hogy ennyire lehordják.

mint aki csak arra gondol, hogy nyomjuk le a mai napot, töltsük ki a számlatömböt, és akkor jó estét.

Téged is ért hasonló negatív kritika?

A Coming out-ot mindenki gyilkolta, csak kritizálta a szakma, miközben a nézőknek nagyon bejött. A mai napig szívesen vállalom a filmet, csak a plakáttal volt bajom. Égett a képem minden áldott nap, amikor kimentem az utcára, nem szerettem azt a rózsaszín inges megoldást, de a filmet minden hibájával együtt imádom. Közönségfilm, szórakoztatásra készült, nem kellett tőle nagy elméleteket várni. Nem mellesleg az elmúlt két év legnézettebb filmje, egy közönségfilmnél pedig ez a legfontosabb szempont.

A mai napig szívesen vállalja a filmet Fotó: Marton Szilvia - Origo

Mit szóltál hozzá, hogy ilyen formában, a képernyőn fog folytatódni a Csak szex és más semmi?

Tulajdonképpen ez nem a mozifilm folytatása lesz, bár nagyon sok utánérzés van benne, a cím, a szereplők és a színházi közeg is ezt sugallja. Öt ember ugyanaz a régi csapatból, Goda Kriszta, a Csak szex és más semmi rendezője, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Kálomista Gábor, mindkét alkotás producere, illetve Schell Juci és én, a két főszereplő. De ez másik történet, más szerepekkel. Ott színész voltam, itt rendező vagyok, Schell Juci ott dramaturg volt, itt vezető színésznő. Nagyon sok minden hasonlít, így, aki szerette a filmet, az nagyon fogja szeretni a sorozatot is. A legfontosabb Goda Kriszta személye, aki ezt az egészet összetartja.

Ugyanúgy, mint egy étterem vagy nagyvállalat vezetésénél, az, hogy ki az egésznek a feje, mindent meghatároz. Nem lehet összekeverni nézőként egy Tarantino-filmet egy Fellinivel, annyira más a személyisége a két rendezőnek. Egész egyszerűen Krisztát körülveszi valami, amitől jó a közelében lenni. És ez belekerül a filmbe.

Láttál már részleteket a sorozatból?

Vagy bízom a rendezőben, vagy nem, most Nagypál Orsiban és Miklauzic Bencében maximálisan meg lehetett bízni, úgyhogy a franc se nézi magát, nézzenek ők engem, azért kapják a fizetésüket.

A mozifilm 2005-ben debütált, azóta eltelt tíz év. Ez idő alatt milyen volt a kapcsolatod Schell Judittal?

Amikor elszerződtem a Radnóti Színházba, ő akkor ment el onnan, aztán mindketten itt kötöttünk ki a Thália színpadán. Három éve szinte minden darabban együtt játszunk, mára olyan a viszonyunk, mintha a testvérem lenne. Ilyen szinten még nem láttam bele egy kollégámnak se az agyába. Bármi történik vele a színpadon, ha elkapom a pillantását, tudom, hogy mi van a fejében. Tudom, mi az a mondat, ami az eszébe jutott, és az mihez kapcsolódik.

Schell Judittal egész különleges a viszonya Fotó: Marton Szilvia - Origo

A színpadon és a friss szériában is dolgozol fiatal színészekkel. Milyennek látod őket?

Negyvenéves leszek, tudatosan is figyelem a következő generációkat. A Csak színház és más semmi-ben két fiatal szereplő, Mikecz Estilla és Vecsei Miklós tűnnek fel. Mind a ketten tehetségesek és nyitottak. Nagyon ritka, hogy a forgatási szünetekben húszéves emberekkel Dosztojevszkijről és Tolsztojról lehet órákon keresztül beszélgetni.

Minden generáció boldog nosztalgiával minősíti le a nála fiatalabb nemzedéket, sóhajtozva mondjuk, hogy ők sajnos kulturálisan alultápláltabbak, mint mi voltunk. Ez nem igaz, jó látni, hogy a fiatal tehetséges emberek tele vannak alázattal és kíváncsisággal.

Mennyire érintenek meg a társadalmi problémák, hatással van rád az országot foglalkoztató migránskérdés?

Azt gondolom, hogy ha egy orvos bemegy a műtőbe, akkor ne foglalkozzon azzal, hogy kint az utcán tüntetnek-e, van-e fajgyűlölet, van-e igazságtalanság az országban. Foglalkozzon a saját feladatával. Én nem látom át a menekültügyet, és nem mondom meg, hogy mit kellene csinálni, hogy csökkentsük az államadósságot, viszont cserébe nagyon hálás vagyok, ha a belügyminiszter nem kezdi el elemezni a Három nővér-t.

Egy színész jellemzően azt gondolja,hogy mivel mindenféle szerepet játszik, mindenféle dologhoz hozzá tud szólni. Ez nem így van. Nincs szükség rá, hogy a művészek elkezdjenek politizálni. Azért nem álltam soha sem az egyik, sem a másik oldalra, mert egyszerűen nem látok bele annyira a háttérbe, hogy döntsek. Nincs értelme úgy beszélni valamiről, hogy annak csak kis szeleteit ismeri az ember.

Úgy gondolod, hogy művészként az a legjobb, ha középen állsz?

A művésznek az dolga, hogy megértse Jagót, megértse Othellót, megértse Tybaltot, és értse meg Rómeót is. Ha a színpadon képes vagy mindenkinek az igazát megérteni, akkor nem gondolhatod azt, hogy létezik olyan oldal, ami folyamatosan jó döntéseket hoz, míg az ellentétes oldal egész nap semmi mást nem csinál, mint megpróbál ennek a rengeteg fantasztikus dolognak keresztbe tenni.
Magyarországon még sosem hallottam, hogy azt mondta volna az ellenzék, ez jó döntése volt a kormánynak. És azt sem, hogy az ellenzéknek van egy okos gondolata, amit szeretne a hatalmon levő párt hasznosítani.

Nem akar véleményt alkotni a politikáról Fotó: Marton Szilvia - Origo

A szakmán belül is így gondolkodsz?

Nagy tanulság volt számomra, mikor tizennyolc évesen találkoztam Ascher Tamással Zalaszentgróton. A jelenetek után mindig tartott megbeszélést, ahol mindenki hozzászólhatott a többiek munkájához. Volt egy fiú, aki akkora hülyeségeket beszélt, hogy mindig alig vártuk, hogy megszólaljon. Tamás nem rejtette véka alá a színházidegen, életidegen okoskodásról alkotott véleményét. Aztán a huszadik hülyeség után a srác megint felszólalt, és elmondta, mit gondol az aznapi jelenetről. Mi már a mondat elején elkezdtünk nevetni, de egyszer csak Tamás azt mondta, hogy ez most nagyon jó hozzászólás volt. Ő már kétszer rendezte ezt a darabot, de ez a megoldás soha nem jutott eszébe, szuper gondolat, köszöni szépen. Akkor rájöttem egy nagyon fontos dologra a színházzal kapcsolatban.

és ha egy nálad sokkal rosszabb színész rávilágít egy hibádra, vagy olyan megoldást ajánl, ami neked még nem jutott eszedbe, akkor azonnal el kell fogadni, mindegy, hogy ki mondta.

Magyarországon megteheti manapság egy színész, hogy nemet mondjon egy megkeresésre? Te milyen gyakran dobsz vissza munkát?

Abból lesz színész, aki vissza tud utasítani felkéréseket. Nem kell minden hülyeségre rábólintani. Olyan ostoba történetek vannak, hogy én nagyjából annyit adtam vissza, mint ahányat elvállaltam.

Mi számít?

Ha nagyon rossz a forgatókönyv, akkor valószínűleg a rendező is hülye. Ha a rendezőnek tetszik, amit leírtak, nekem azonban totál idegen az egész, akkor úgysem tudnánk együtt dolgozni. Azt gondolom, hogy két tehetségtelen ember tök jó dolgokat tud csinálni együtt, hisz mindketten ugyanazt gondolják, ugyanúgy látják, és biztosan meglesz az a nézőréteg, akiknek majd tetszik.

De ha összeengedünk egy tehetségest és egy tehetségtelent, akkor nagyon durván utálni fogják egymást. A tehetséges utálni fogja a tehetségtelent, mert hülyeségeket talál ki, a tehetségtelenek meg azért fognak utálkozni, mert lenézik őket. Ezekből csak feszültség van, jó ilyenből még nem született.

Nagyjából annyi munkát vállalt, ahányat visszadobott Fotó: Marton Szilvia - Origo

Tudatos döntés eredménye, hogy ilyen keveset szerepelsz a médiában?

Nem dolgom, hogy a címlapokon mutogassam magam. A filmes és színházi munka maximálisan kielégít.

akiknek semmiféle tehetségük nincs. De ez teljesen igazságos szerintem: akinek az Isten nem adott tehetséget, annak adott feltűnési viszketegséget. A valóban fontos színészeket az emberek ismerik, nem kell ahhoz mindenhol szerepelni. Gyakorlatilag bárki levetkőzik bárhol, bármikor pár perc hírnévért. Engem ez nem zavar, csinálja.

Jobban szereted a magánéletedet is megtartani magadnak?

A művészek általában nehéz emberek, és így is hoznak egy csomó ilyen hírt magukkal, mindig történik velük valami. Ha ezt még pluszban kreálják is, az hülyeség. Lehet úgy csinálni ezt a pályát, hogy az embernek van magánélete, amit megtart magának. Utoljára akkor volt körülöttem nagy felhajtás, amikor kilenc éve elváltam, de én akkor egyetlen interjút sem adtam: tartott három hétig, és elmúlt.

És a bulvárt hogy látod?

Gyomorforgató, amit néha a bulvársajtóban látok. Bármikor kiraknak egy megégett kisgyereket a címlapra... És akkor lennének boldogok, ha minden napra jutna egy ilyen vagy még szörnyűbb hír, mert az még több pénzt hoz. Én ebben nem akarok semmilyen szinten részt venni.

Jól érzed magad ebben az országban és ebben a közegben, ahol dolgozol? Gondolkodtál már azon, hogy külföldön próbál szerencsét?

Én Magyarországon születtem, szeretek itt dolgozni, és olyan igazi, negatívan befelé görcsölős csávó vagyok. Voltam Amerikában, azt az életszemléletet, amivel ők bírnak, őszintén csodálom – én azonban annyira más habitus vagyok, hogy nem tudnék ott működni. De így van ez fordítva is: ha egy amerikai színész Magyarországra jönne, nem fogadnák el az emberek, hogy reggeltől estig harminckét foggal vigyorog a világra. Idegen dolog lenne ez ebben az országban.

mert egy másfajta ember vagyok. A magyarok a magyarokat, az oroszok az oroszokat, az amerikaiak pedig az amerikai színészeket érzik magukénak.

Külföldön nem szeretnék, itthon jól érzi magát Fotó: Marton Szilvia - Origo

Érzed a közönség szeretetét?

Több mint tíz éve vagyok ismert, de soha egyetlen rossz szót sem kaptam. Nem járkálok el igazán az éjszakába,

rengeteg a munka, nem is lehetne bírni. De ha az előadás után megyek haza a színházból - fél tizenegy körül az Andrássy út környékén már elég kevés a szomjas ember -, bármilyen hely mellett megyek el, soha nem szóltak még rosszul hozzám. Akkor érzem ezt a fajta szeretetet leginkább, amikor a Férfiagy című előadás után állok egyedül a színpadon, és több százan tapsolnak, hujjognak. Akkor azt érzem, hogy jó helyen vagyok.

Mindig van benned elég magabiztosság?

Nagyon fura állapot, amikor visszanézem magam, és nem tudok azonosulni az akkori önmagammal. Mintha nem is én lennék, nagyon távolinak tűnik. Az jut eszembe, hogy ha akkor tudom, hogy ilyen fiatal és jóképű vagyok, azonnal rettentő boldog lettem volna. Gyakorlatilag bármit ettem, bármit ittam, maradtam hetven kiló. De most ezt ugyanúgy lehet alkalmazni, szóval hatvanévesen majd biztosan azt nézem,

Most jó pasinak tartod magad?

Nem, én csak a küzdés részét látom ennek. A színpadon szeretem magam férfiként, de egyébként mackónadrágos típus vagyok. Voltam egyszer Párizsban egy buliban, ahol csak topmodellek voltak, de civilben. Ha láttál már életedben szakadt, topis, igénytelen embereket, akkor el tudod képzelni őket. A szupermodellek is szarul néznek ki, ha lejönnek a kifutóról. Aki napi hat órát tölt öltözködéssel, az utána nem akar többet ezzel foglalkozni. Valahogy én is így vagyok ezzel.

Ha nem forgatsz, és nem a szövegeket tanulod, mivel kapcsolódsz ki?

Kikapcsol a főzés, a futás, szeretek játszani a gyerekekkel és borozni a feleségemmel. Jókat beszélgetni, filmeket nézni, bármit, ami elvonja a figyelmet a napi rutinról.