Letartóztatták a Star Trek-sorozat színésznőjét

Jennifer Lien Star Trek: Voyager
Vágólapra másolva!
A Star Trek: Voyager-ből ismert Jennifer Lien furcsa ügybe keveredett, letartóztatták, mert állítólag megmutatta a mellét és a fenekét két tizenhárom év alatti gyereknek.
Vágólapra másolva!

A Star Trek: Voyager-ben hetven epizódban látott Jennifer Lient letartóztatták, miután

a szomszédja azt állította róla, hogy mutogatta magát két gyereknek.

Carey Smith az ABC-hez tartozó WATE-nek azt mondta, a színésznő először gyereknevelési tanácsokat próbált neki adni, majd a mellét és a fenekét is megmutatta a srácoknak.

Jennifer Lien a Star Trek: Voyagerben Forrás: CBS

A hírek szerint

a letartóztatás körülményei sem voltak mindennaposak,

az idézéssel érkező rendőrök nyitva találták a bejárati ajtót, a csupán egy takaróval elfedett, egyébként meztelen Lien pedig azt mondta nekik, már várta őket.

Amikor megtudta, hogy idézést hoztak, elküldte őket, és nem volt hajlandó velük menni az őrsre, a rendőröknek kellett őt felöltöztetni és kicipelni a kocsihoz. A színésznőnek nem ez az első rendőrségi ügye, készült már róla korábban is ilyen kép.