Gesztesi Károly másképp látja: ő mondott fel a TV2-nél

Gesztesi Károly
Vágólapra másolva!
Közel háromezer nap után mondott fel, állítja, nem is érti, miért állít mást a produkció vagy a Blikk.
Vágólapra másolva!

"Azt gondolom a kialakult helyzetről, hogy nagy hazugság az egész. Így egyszerűen. Én felmondok egy cégnél, ahol eltöltöttem majdnem háromezer napot. Szépen elbúcsúztam tőlük, de köszönet helyett megint kaptam egy nagy fülest. Nem baj, túlélem. Nagy spórolás van mindenhol, így biztos egyszerűbb. Egyébként nem annyi volt a gázsim, mint amennyit írtak, egy kicsit több" – mondta a Borsnak Gesztesi Károly, akiről a Blikk állította pár nappal korábban, hogy italozós életmódja miatt kirúgták a Jóban Rosszban szappanoperából.

Gesztesi Károly a napi sorozatban Forrás: TV2

A színész szerint napi három-négy órákat kell tanulni a szöveget, általában éjszaka, mikor mindenki alszik. "És ezt másnap el is kell mondani. Harminc oldalakról beszélünk, megdolgoztam a pénzemért. A piálásról pedig annyit, hogy aki azt mondja, ezt berúgva utánam tudja csinálni, az előtt meghajlok a főtéren" – tette hozzá.

Gesztesi mellett kiállt volt felesége, Liptai Claudia és kolléganője, Bánfalvy Ágnes is. A színészt az Origo is kereste, hívásunkat nem vette fel, SMS-re nem válaszolt.