Betalált a női ruhában parádézó Peter Srámek

Sztárban sztár Peter Srámek
Vágólapra másolva!
A 44. héten öt műsor is egymillió feletti nézőt hozott, a legnépszerűbb a Sztárban sztár volt, a teljes lakosságból 1 millió 661 ezren voltak kíváncsiak rá. Ettől 46 ezer nézővel maradt el a Hungary's Got Talent, amely viszont megsemmisítette az összes riválist szombat este, a dobogóra pedig felfért még a Barátok közt szerdai adása is. Köztévés produkció először a tizenötödik helyen szerepel, A hegyi doktor – Újra rendel-t 591 ezren nézték.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

A heti Médialiftben felfelé tart Barabás Éva, miután

a Fókusz Plusz a hét ötödik legnézettebb műsora lett,

egymillió fölötti nézőt tudott hozni egy menekültekről szóló riporttal. Nyilván meghúzta a produkciót, hogy a Hungary's Got Talent előtt került adásba, a tehetségkutató műsor ugyanis abszolút vitte a szombatot – az utána futott Gyertek át szombat este! is jól ment, az RTL Klubnak egyszerűen nem akadt ellenfele aznap. Látványos az alábbi grafikon:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A vasárnap este már a TV2-é volt, az Összezárva Friderikusszal után kapcsoltak csak el nagyobb számban a nézők.

A hét győztese a Sztárban sztár volt,

a kétszer is nőként parádézó Peter Srámek ezért kapott zöld nyilat – amellett, hogy Havas Henrik is felfigyelt rá. Mutatjuk a vasárnap estét is grafikonon:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Itt az M3-at nem ábrázoltuk, a Nielsen méréseiből azonban tudjuk, hogy a vasárnap este legalacsonyabb közönségarányát a Haumann Péter főszereplésével készült III. Richárd érte el, az éppen tévézőknek csupán 0,1 százaléka figyelte, összesen csak kicsivel több mint 3 ezer nézője volt. A héten ezek voltak a legnézettebb produkciók:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb heti átlagos közönségarányt érte el.

A hetet az RTL Klub nyerte, 1,7 százalékpontot tudott ráverni a TV2-re.

A Duna TV 5,4 százalékkal lett a harmadik, a Cool pedig ugyanúgy hajszállal előzte meg a Film+-t, mint a Film+ az M1-et. A lista végén az M4 Sport és az ATV áll holtversenyben.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A közönségarányt százalékosan ábrázoltuk, ennek a rövidítése SHR%. A grafikonok a tévétársaságok heti átlagos közönségarány-adatait mutatják. Arról árulkodnak, hogy a teljes lakosságból a tévét nézők hány százaléka nézte az adott csatornát. Minél nagyobb a szám, annál népszerűbb a csatorna az adott célcsoportban.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.