A magyar Arnold Schwarzenegger az RTL Klubon nyomul

Steve Kollar
Vágólapra másolva!
Steve Kollar saját terminátor show-jával már fellépett Schwarzenegger édesanyjának születésnapi partiján, produkcióját szombaton a Hungary's Got Talent-ben is megmutatja. Az RTL Klub show-műsorának versenyzője már többször találkozott Arnolddal is, akinek egy filmben majdnem a dublőre is lett.
Vágólapra másolva!

Steve 1984-ben indult el az első diszkótáncversenyén, még korhatár alatt volt, így hamar kitűnt – állítja ő. Bár ma már 45 éves, azt állítja, hogy 90 évesen is spárgázni fog. "Már vállalkozó vagyok, de fellepéseket a mai napig vállalok. Most havi két-három fellépésem van, de volt olyan sűrű időszakom, hogy szirénázó rendőrautó vitt az egyik helyről a másikra, hogy el ne késsek" – mesélte.

Többször találkoztak már személyesen Forrás: Steve Kollar

Steve azt mondja, ha jobban nyomult volna bizonyos helyzetekben, ma sztár lehetne.

Nagy lehetősége egy szerencsétlen véletlen miatt nem jöhetett össze. "2003-ban újra meghívtak Amerikába a Terminátor 3. bemutatójára. Már minden készen állt, repjegy, hotelfoglalás, de nem kaptam meg végül a vízumot. A magyar premieren végül felléphettem, de jó lett volna Amerikában is ismét bizonyítani." Ettől függetlenül már többször volt lehetősége Schwarzenegger előtt is bemutatni a tudását.