Brutális sorozatgyilkos, de szeretjük

A jó és a rossz harcában általában a jó oldalára állunk, de mi van akkor, ha a rosszfiú válik szimpatikussá, sőt, szerethetővé? Tíz-húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egy sorozat főszereplőjét annak ellenére kedvelik meg a nézők, hogy sorra kioltja ártatlan emberek életét, vagy bűnözőként másokat csapdába csal. Miért örvendenek manapság ilyen nagy népszerűségnek az antihősök? 

Egyre több gyilkos és bűnöző néz vissza ránk a tévéből, az ijesztő figurák azonban nem feltétlenül váltanak ki ellenszenvet belőlük.

Az elmúlt években leginkább sorozatgyilkosok bukkantak fel a szériákban,

többek közt az American Horror Story, a Dr. Csont, a True Blood, a Dexter, a Following, a Gyilkos elmék, a Bates Motel és a Hannibal is vonultatott fel néhányat. Nem egy esetben maguk a hidegvérű gyilkosok állnak a történet középpontjában – a nézők pedig kedvelik, figyelemmel követik őket.

A hidegvérű gyilkosokkal is szimpatizálnak a nézők Forrás: HBO

Nehéz megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy mitől lesz szimpatikus Dexter, mikor feldarabolja áldozatát, vagy mit lehet szeretni az emberhúst preferáló Hannibalban, de kétségkívül sok néző drukkol nekik a tévé előtt ülve.

Általánosságban elmondható, hogy a negatív karakterek annyira finoman vannak kidolgozva, hogy rémtetteik ellenére emberi arcukat is megvillantják. Ezek a figurák jellemzően karakteresebbek, érzelmeiket megmutatják, és azt az érzést tudják kelteni, hogy nyomós okuk volt a gyilkosságra.

Dexter, a szerethető szociopata

Gyilkolási kényszerét Dexter az esetek nagy részében sikeresen irányítja abba az irányba, hogy bűnözőket és sorozatgyilkosokat öljön. Megpróbálja kordában tartani sötét ösztöneit: rendőrségi orvosszakértőként, vérelemzőként dolgozik, és csakis rosszfiúkkal végez.

A szociopata, magányosan élő

Dextert eleinte félelemmel figyeli a tévéző, de a sztorija egyben fejlődéstörténet is.

Miközben egyre több gonosztevőt likvidál félelmetes nyugalommal, egyre jobban nyit az emberek felé, kezdi megszeretni kollégáit, megismeri a szerelmet, gyermeke születik, azaz érzései lesznek.

Az érzéketlen emberből érző lény válik Forrás: Showtime

A nyolc évad alatt a nézők megismerik gyerekkorát, a traumát, ami elindította a gyilkosságok útján, és kezdik megérteni a brutális gyilkosságok mögött rejlő okokat is.

Dexter azért gyilkol, mert muszáj, és ha már muszáj, akkor olyanokat tesz el láb alól, akik megérdemlik.

Bűnőzök, pedofilok, gyilkosok az áldozatai, a rosszak életét oltja ki sorra – ami szimpatikus is lehet.

Norman Bates, az ifjú sorozatgyilkos

A Bates Motel sem ítéli el az ifjú sorozatgyilkost, inkább alaposan bemutatja tipródását, míg eljut az első áldozatig. A világszerte ismert Psycho előzménysorozatáról van szó, amely arra fókuszál, hogy az eredetileg Anthony Perkins által hozott Norman Bates miképp őrült meg szép csendben az elnyomó, uralkodó személyiségű anyja mellett. A széria nem heroizálja a főhőst, de

a nézővel megpróbálja megszerettetni a zavarodott tinédzsert.

A széria igyekszik szimpatikussá tenni a karaktert Forrás: A&E

Az anya-gyermek kapcsolat az átlagosnál sokkal erősebb, az anya foggal-körömmel ragaszkodik kisfiához, a körülötte felbukkanó lányokat ellenségként kezeli – de a fiú sem komplett, az anyját tökéletesnek látja, lelkileg erősen függ tőle, és a tévéző már az első évadban is előre retteg, mikor következik be a vérfertőző szexuális kaland, mert erősen efelé halad a sztori.

Nem tudjuk egyértelműen elítélni a fiatal gyilkost, inkább próbáljuk megérteni, hogy mi rejlik a háttérben, ami a gyilkosságokhoz vezet.

Hannibal, a kannibál gyilkos

A sorozatgyilkos kannibált nem igazán kell bemutatni, hiszen Thomas Harris könyvei több filmet ihlettek már, amelyek közül a legismertebb A bárányok hallgatnak – ott Anthony Hopkins alakította a figurát, de Mads Mikkelsen sem kevésbé ijesztő a tévés változatban.

Hannibal nem elégszik meg a gyilkolással Forrás: AXN

Neve nem véletlenül hasonlít a kannibál szóra, ugyanis

nem elégszik meg a gyilkolással, áldozatai húsát meg is kóstolja.

A főhőst a kíváncsiság motiválja, és nem érdeklik a következmények – ravaszsága miatt válik olyan érdekessé a karaktere. Szerethető tulajdonságai neki is vannak, intelligens és okos, viszont kétségkívül beteges, amit művel.

Miért is szeretjük őket?

Azért, mert nem egyszerű gyilkolások állnak a történetek középpontjában, hanem kerek, egész sztorik, kifejtett okokkal és motivációkkal. A rosszfiúk emberi oldala is megmutatkozik,

egy idő után sajnáljuk, megértjük őket.

Azokban a szériákban, ahol a rossz is megjelenik, karaktere hangsúlyosabb, kidolgozottabb, mint a többieké, ezzel közelebb kerülnek a nézőhöz - a bűnözők az elmúlt évek során központi karakterré emelkedtek.

Régebben is voltak rossz arcok

Nem új keletű, hogy a rosszfiúknak drukkolunk szívesen: Tony Soprano, az 1999-ben indult Maffiózók szereplője volt az első igazi antihős, aki egy maffiavezértől szokatlan módon pszichiáterhez is járt személyes és családi problémái miatt.

A néző az első pár rész után rokonszenvezni kezdett vele, és talán nem is értette magát, hogyan képes drukkolni egy olyan embernek, aki már az első részekben véres péppé ver egy másikat.

A hetvenes, nyolcvanas években, ha készítettek egy krimisorozatot, abban még egyértelmű volt, hogy ki a jó, és ki a rosszfiú. A Szupercsapat tagjai ugyan körözés alatt álltak, de tudtuk, hogy a kormány csalta őket tőrbe, miközben Michael Knight, Theo Kojak vagy Thomas Magnum erkölcseit nem kérdőjelezte volna meg senki.