Szokatlan dolog történt vasárnap a magyar tévében

Anne Hathaway Neveletlen hercegnő
Vágólapra másolva!
A 28. héten a szerda egy különösen jó nap volt az RTL Klub számára, hiszen az első négy helyen csupa olyan műsor áll, amelynek aznapi kiadása vonzotta a legtöbb nézőt. Az élen a Barátok közt végzett 1 millió 34 ezer nézővel, ezt követi a Híradó, a Szulejmán és a Fókusz, miközben a TV2 először a hatodik helyen szerepel a Tények-kel. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

A 28. héten mért nézettségi adatok alapján a Barátok közt egyik szereplője, Kiss Péter Balázs mindenképpen felfelé tart a Médialiftben, hiszen a napi sorozat megnyerte a hetet, az egyetlen műsor volt, amely a teljes lakosságban egymillió feletti nézőt tudott szállítani. Nézze meg, mely produkciók fértek még be a legjobb húszba:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A vasárnap esti közönségarány alakulását alább mutatjuk grafikonon is, itt érdekes dolog történt:

a Duna TV talált egy olyan filmet, amellyel az RTL Klubbal is versenybe tudott szállni,

rövid időszakokra fölébe is tudott kerekedni. Ez volt a Neveletlen hercegnő, amely végül 11,6 százalékos közönségaránnyal zárt, címszereplője, Anne Hathaway megkapta a zöld nyilat.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A grafikonon nem ábrázoltuk, az adatokból azonban kitűnik, hogy a Comedy Central nem nagyon pörgött vasárnap este, a legmagasabb közönségaránya is csak 3,8 százalék volt – a legalacsonyabb pedig 0,6, amit a Ne bízz a ribiben! egyik epizódja ért el.

Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb átlagos közönségarányt szállította a héten.

Különösebb meglepetés nem akadt, az RTL Klub nyert, a közmédia három csatornával szerepel a listán.

Az ATV egy hajszállal előzte meg a Super TV2-t, amely ugyanúgy 0,1 százalékponttal utasította maga mögé az M2-t.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.