Little G Weevil: A feleségem jobban örült a felkérésnek, mint én

Little G Weevil könnyen beilleszkedett az X-Faktor régi mentorai közé, szerinte a szakmai vitára is szükség van, amit leginkább Alföldi Róberttel folytat. Örül, hogy megjelenésével egyre több szó esik az országban a bluesról, és szeretne dalszerzőket is felfedezni a mezőnyben. Azért viszont kifejezetten hálás, hogy a show végeztével visszatérhet az Egyesült Államokba, mert szeretne átlagemberként élni. A Spílerben beszélgettünk vele, ahol amerikai feleségéről, a tetoválásáról és elmaradhatatlan sapkájáról is mesélt. 

Fogunk látni sapka nélkül is a műsorban?

Sapka nélkül maximum strandon. Színpadon soha nem vagyok sapka nélkül, ez egyfajta stíluselem.

Habitusban és életpályádat tekintve is emlékeztetsz Malek Miklósra. Őt akarják pótolni veled az X-Faktor-ban?

Nem az a dolgom, hogy ezzel foglalkozzak. Örülök, hogy felkértek, nem érdekel, hogy milyen okból tették, nem is kérdezősködtem efelől. Ez így is, úgy is egy nagyon izgalmas feladat, igyekszem helytállni.

Gondolkodás nélkül elvállaltad?

Vacilláltam kicsit, de nem szakmai szempontból, inkább személyes okok miatt. Nem szoktam ennyi időt távol lenni a családomtól, ezt kellett inkább átgondolnom, hiszen több hónapnyi elfoglaltságról van szó. Szerencsére a feleségem jól viseli az ilyen helyzeteket, és mindig támogat is. Most is ő biztatott, talán jobban örült a felkérésnek, mint én.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Ő is magyar?

Nem, ő amerikai. Voltunk már többször együtt Magyarországon, a gyerekkel is, elvileg most is jönnek majd a műsor végére.

A nyáron leforgattátok a mentorházas szakaszt is, de a nézők még nem tudják, hogy ki melyik kategóriát kapta. Előzetesen volt valami elképzelésed, hogy melyik csoporttal tudnál a legjobban együtt dolgozni?

Talán először volt ilyen elképzelésem, de aztán, ahogy haladtunk a versenyben, úgy derült ki, hogy amelyik produkciókra nagyon emlékszem, azok mind egy kategóriába kerültek. Ez azonban csak akkor realizálódott, amikor már kiderült, hogy ki melyik csapatot kapja.

Zsűriztél már máshol is korábban?

Voltam zsűritag kisebb tehetségkutatókon itthon is, még mielőtt kimentem az Egyesült Államokba. Azóta ott is megtaláltak már hasonló feladatokkal, januárban például azon a versenyen, az International Blues Challenge-en fogok zsűrizni, amelyet tavaly megnyertem. Hívtak már idén is, de akkor nem értem rá.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Az nem zavar, hogy itthon az X-Faktor kapcsán sokkal nagyobb körülötted a médiafelhajtás, mint amikor megnyerted a Blues Challenge-t?

Nem zavar, ez a munka része, nem először beszélek újságírókkal, húsz éve vagyok a pályán, így hozzászoktam. Ellenben nem szeretem, ha túl nagy a felhajtás körülöttem. Szeretném az átlagemberek életét élni, ezért is jó, hogy a show végeztével visszamegyek az Egyesült Államokba.

Ha ott ajánlottak volna hasonló lehetőséget, nemet mondtál volna?

Ez jó kérdés. Ha jól végiggondolom, nyilván igent mondanék, de más az, ha a közeledben lehet a családod. Itthon a bluesrajongók féltenek, hogy valami furcsa dolog fog történni velem, de nem igazán értem az aggodalmukat. Ez egy tehetségkutató, a zenéről szól, és engem minden érdekel, ami a zenéről szól. Sok tehetségnek nincs is nagyon más esélye kitűnni manapság.

Te a zenéden keresztül mondasz el személyes történeteket, ritkán játszol feldolgozásokat. Az X-Faktor-ban előnnyel indul nálad az, aki saját dallal áll színpadra?

Az első válogatókon mindenképpen, örülök, ha dalszerzőket is felfedezhetek, nemcsak énekeseket – és erre, hál’ istennek, volt is példa. A verseny koncepciója olyan, hogy később különféle feladatokat kell teljesíteni, nem lehet egész végig saját számokat játszani – de mindenképp becsülöm és tisztelem, aki saját dallal érkezik.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Milyen volt bekerülni egy összeszokott csapatba? Nem érezted nagyon kívülállónak magad?

Nem, és nem is éreztették velem, nagyon aranyos és kedves volt velem mindenki. Viccesek, támogatók, segítőkészek, emberileg semmi probléma nem volt, csupán szakmai viták akadtak, de ez így jó – elég unalmas lenne a műsor, ha mindnyájunknak ugyanaz lenne a véleménye egy-egy versenyzőről.

Alföldivel milyen a viszonyod? Vele azért mintha a kelleténél többet vitatkoznátok.

Jó a viszonyunk, ez a fajta szakmai feszültség szerintem elkerülhetetlen, hisz teljesen másként látjuk a dolgokat. De ezért is vagyunk négyen, nem Alföldi dönt egyedül, és nem is én. Ez a versenyző számára is építő jellegű, és így ki tudjuk válogatni azokat is, akik igazán tehetségesek. Nincs azzal semmi probléma, ha nem értünk egyet, utána ugyanúgy leülünk kávézni vagy együtt ebédelni.

Láttad a korábbi magyar évadokat is?

Persze, figyelemmel követtem.

Azok alapján volt valami koncepciód, hogy miként kéne viselkedni mentorként? Vagy csak beültél, és adtad magad?

Inkább az utóbbi. Azt a koncepciót szeretem, hogy nincs koncepció, önmagamat adom a tévéfelvételeken és a fellépéseken is – ha eljössz egy koncertemre, nem nagyon látsz pózolni. Ugyanúgy beszélek a tévében is, mint ahogy most veled beszélgetek, az őszinteség híve vagyok.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Idővel beszédesebb leszel? Egyelőre elég kevésszer fejtetted ki a véleményed, legalábbis a többiekhez képest.

Szerintem nem kell mindenkinek egyfolytában dumálni, de persze azt sem tudom előre, hogy hogyan áll össze a műsor, mennyit vágnak be a szerkesztők az adásba. Ha volt igazán kiugró véleményem, vagy olyan, amelyet a többiek még nem fogalmaztak meg, azt mindig elmondtam. Annak nem látom sok értelmét, hogy ismételgessük egymás gondolatait: ha a három előttem szóló közül valaki már elmondta, amit nagyjából én is gondolok, akkor nem akarok túl sokat hozzáfűzni.

Visszanézted magad?

Az első adást láttam, a másodikat még nem. A feleségemmel együtt néztük, de ő nem beszél magyarul, úgyhogy nem nagyon tudott véleményt mondani. Én olyannak láttam magam, amilyen vagyok, szerintem sikerült magamat adnom. Nem tudom, hogy a nézőknek vagy a sajtónak van-e valami elvárása felém, de én csak ez tudok lenni: egy blueszenész, aki azt csinálja, amihez ért.

Az itthoni koncerteken megnőtt irántad az érdeklődés?

Mindenképpen igen. Azt már egy itthoni portál tavalyi videoriportja után is lehetett érzékelni, hogy többen jönnek a magyarországi koncertekre, de az X-Faktor-ral ez még inkább erősödött. Érdekes, hogy a koncertjeimen megnövekedett ugyan a nézőszám, de így is alapvetően egy bluesközönség gyűlik össze, egy-két százalék csak a kíváncsiskodó, aki azért jön el, mert látott az X-Faktor-ban.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Tenni akarsz azért is, hogy a blues népszerűbb legyen itthon?

Igyekszem minden interjúban propagálni egy-két mondattal, de természetesen nem sulykolhatom senkinek, hogy hallgasson bluest. Mindenesetre fontosnak tartom népszerűsíteni, szerintem méltatlanul elhanyagolt itthon a műfaj, pedig néhány zenész nagyon magas színvonalon műveli. Örülök, hogy rajtam keresztül kicsit előtérbe került, beszélnek róla, és a blueszenészek közül több kollégám is beszámolt arról, hogy egyre többen vannak a koncertjein. Nem tudom, ehhez mennyi közöm van, de ha van, akkor annak csak örülök.

A blues végül is az amerikai népzene. A magyar népzenével milyen a viszonyod?

Nagyon szeretem, mindig is szerettem. A gyimesi népzene például nagyon hasonlít ahhoz a fajta blueshoz, amit én szeretek: elég monoton, de meglehetősen tiszta, és a pentaton hangskála is egyezik.

Pesti vagy egyébként?

Igen, Kőbányán születtem, és Rákoshegyen nevelkedtem. 2004-ben mentem ki az Egyesült Államokba, két évig ott ragadtam, majd Angliában is éltem kicsit, végül 2008-ban költöztem vissza az Egyesült Államokba. Egy év múlva már végleg letelepedtem ott, miután elhatároztam, hogy nem fogok ingázni.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Az Egyesült Államokon belül miért pont Atlantába költöztél?

Memphisben laktam előtte, a feleségem viszont atlantai. Memphis a blues egyik központja, de nem igazán az a város, ahol családot alapítana az ember, lepukkant, és veszélyes is. Most Atlanta külvárosában lakunk, a központot elérni nagyjából olyan, mintha Vácról járnék be Budapestre.

A feleségeddel hogyan ismerkedtetek össze?

Egy közös ismerősön keresztül. Jó három évig csak leveleztünk, barátok voltunk, de aztán egy atlantai turném alkalmával személyesen is találkoztunk.

A karodon a tetoválás – Sunnyland – mire utal?

Ez az első kisfiam keresztneve, aki most hétéves, de még az előző kapcsolatomból született, Angliában él. Sunnyland Slim egyébként egy zseniális és sikeres blueszongorista volt, a fiam pedig nagyon hosszú ujjakkal jött a világra, innen kapta a nevét. Ennél jobb ómen szerintem nem is kell, remélem, hogy azzal lesz sikeres, amiben jól is érzi magát.

Fotó: Csanádi Márton - Origo

Érdeklődik is a zene iránt?

Nem igazán, ellentétben a kisebbik fiammal, aki velünk él Atlantában. Még csak négyéves, de már dobol, jókat szoktunk otthon jammelni.