Szexéhes szinglinek látjuk Dobó Katát

Fapad, Dobó Kata
Fapad sajtótájékoztató és mini-interjúk a Duna TV stúdiójában 2014 augusztus 25-én
Vágólapra másolva!
Az októberben induló új magyar vígjátéksorozat, a Fapad szereplőjeként tűnik fel Tartós Helga szerepében az AirHorse fedélzetén. Az Origónak elmondta, hogy a férfiak tetszését kivívni szándékozó szinglivel minden nő tudna azonosulni, számára nem a karakter megformálása, sokkal inkább a mockumentary stílus megszokása jelentett kihívást.
Vágólapra másolva!

A Fapad-ot különlegessé teszi, hogy olyan áldokumentum sorozat, melybe a mozgó kamerák nyújtotta hatás segítségével be tud illeszkedni a néző. „A műfaj jelentett kihívást számomra, mert mi színészek is használjuk a kamerákat, abszolút bele kell néznünk, ami eleinte szokatlan volt számomra. Ott van szereplőként, ami nagyon egyedivé teszi a felvételeket. Filmforgatáskor például egy nem létező dolognak kell tekinteni, most pedig olyan betolakodó, ami megteremti a műfaj sajátosságait. Nagyon izgalmas a forgatás, hihetetlenül élvezem és örülök, hogy ennek a csapatnak a részese lehetek.”

Forrás: Szabó Gábor

"Közel áll hozzám ez a humor, de az egy dolog, hogy tetszik és nevetek rajta, mert az még nem garantálja, hogy elő is tudom adni. Már túl vagyunk a forgatások felén, úgyhogy ki merem mondani, hogy megtaláltam magam a műfajban és szívesen is csinálom. Élvezetes ilyen poénokkal teli jelenetekben játszani, és egyébként nincs benne nagy ördöngösség. Nem úgy értem, hogy egyszerű dolog, hanem hogy egy jó rendező mellett jó partnerekkel ez egy nagy játék. A forgatókönyvírók olyat hoztak össze, amilyen még magyar csatornán nem volt, és nagyon szeretném, ha szeretnék az emberek" - mesélte.

Tartós Helga karakterét szívesen vállalta, szexi pilótaként fog feltűnni a Fapad első évadjában. "Egyedül élő, de folyton férfiak társaságára vágyó nőt játszom, aki szereti, ha megfordulnak utána. Minden nő tudna azonosulni ezzel a szereppel, úgy gondolom Helgának abszolút fekszik az életmód, amit folytat. Kicsit szexéhes, ami rengeteg konfliktusnak lesz a forrása.”