Tízmillió forintot meghaladó tartozása van Kozsónak

Kozsó, sztárok
Vágólapra másolva!
A zenészt a napokban engedték ki a pécsi klinika intenzív osztályáról, ahol heteken át küzdött az életéért agyműtétét követően. Kozsó a hírek szerint egyre jobban van, azonban újabb akadállyal kell szembenéznie: a neve szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adótartozóinak listáján.
Vágólapra másolva!

Kozsónak több mint tízmillió forintos adótartozása van a Blikk információi szerint. Nevére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán találtak rá azon a listán, amelyen a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók találhatók.

Nem ez az első eset, hogy anyagi gondjai nyilvánosságra kerülnek: két éve három végrehajtási eljárás volt folyamatban az akkor működő cége ellen. Idén pedig arról szóltak a hírek, hogy az Argenta Credit Zrt. kért végrehajtást több mint 30 millió forintos kölcsöntartozás miatt.

Nem ez az első eset, hogy anyagi gondjai nyilvánosságra kerülnek Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub