Elhunyt Joseph Sargent tévés rendező

8th Annual Ivy Bethune Tri-Union Diversity Awards Celebrities GettyImageRank2
BURBANK, CA - AUGUST 23: Director Joseph Sargent attends the 8th Annual Ivy Bethune Tri-Union Diversity Awards on August 23, 2010 in Burbank, California. Alberto E. Rodriguez/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
89 évesen, malibui otthonában hunyt el Joseph Sargent négyszeres Emmy-díjas rendező.
Vágólapra másolva!

Joseph Sargent 11 évesen kezdett el filmezni, miután a nagybátyjától kapott egy 8 mm-es felvevőt, majd az ötvenes években színészként is kipróbálta magát. Profi rendezőként az 1959-es Street-Fighter volt az első filmje, ezután nyergelt át a tévére a Lassie című sorozattal - amelyet olyan szériák követtek, mint a Bonanza, a Gunsmoke vagy a Támadás egy idegen bolygóról. A Star Trek-be és a Kojak-be is rendezett egy-egy részt, utóbbiért Emmyvel is jutalmazták, de ezen kívül még háromszor kapta meg a díjat. Számos sorozatepizód és tévéfilm mellett pár mozifilmet is készített, többek között a Hajsza a föld alatt-ot és A cápa bosszújá-t.

Joseph Sargent 2010-ben Forrás: AFP/Alberto E. Rodriguez