Jeanne d'Arc és Boleyn Anna a Trónok harcában

Trónok harca
Vágólapra másolva!
A Trónok harca bizonyos szempontból inkább mondható egy áltörténelmi sorozatnak, mint fantasynek: a legtöbb nőalakot történelmi személyek is ihlették. Talisa Stark például sok mindenben emlékeztet Boleyn Annára, de Anjou Margitnak, I. Máriának, I. Erzsébetnek és Jeanne d'Arcnak is megvan a sorozatbeli megfelelője.
Vágólapra másolva!

George R. R. Martin már többször említette, hogy a Trónok harca eseményeit részben a tizenötödik századi Anglia hatalmi harca, a rózsák háborúja ihlette, konkrétumokba azonban nem nagyon bocsátkozott. A Lannister-, illetve a Stark-ház hangzás alapján könnyen azonosítható a rózsák háborúját megvívó Lancester- és York-házzal, a Time magazin azonban további történelmi egyezésekre is felhívta a figyelmet, nem is feltétlenül az adott időszakból. A lap hangsúlyozta, hogy a hasonlóságokat nem a könyvek, hanem a tévésorozat első négy évadja alapján állapította meg, lássuk:

Cersei Lannister – Anjou Margit

Forrás: HBO

Mindketten fiatal lányként házasodtak, aminek nyomán politikai szövetség alakult ki: Cersei a Lannister- és a Baratheon-házat egyesítette, Anjou Margit VI. Henrikkel való házassága pedig Franciaország és Anglia között hozott békét. Robert gyakori távollétében Cersei irányította Királyvárat, ahogyan egy időben Anjou Margit is kormányozta Angliát, miután férje megőrült, és csak névleg maradt uralkodó. Mindkettőjük esetében voltak pletykák arról, hogy a fiuk nem a férjüktől van, és mindkét fiú igen vérengző volt, a valóban létezett Edward állítólag csak arról tudott beszélni, hogy fejeket vágat le. Őt aztán a tewkesburyi csatában ölték meg, míg Joffreyt a saját esküvőjén mérgezték meg.

Talisa Stark Boleyn Anna

Mindketten leromboltak egy-egy házasságot, amely aztán hosszú háborúba vitte a birodalmat. Robb Stark a politikai biztonság helyett a szerelmet választotta, amikor feleségül vette Talisát, hogy aztán a Vörös Nász alkalmával mindkettejüket megöljék. Boleyn Anna VIII. Henriket csábította el, amikor az még Aragóniai Katalin férje volt: a király nem tudott neki ellenállni, és elvált, ami miatt összerúgta a port a katolikus egyházzal is – Angliában ennek egy több száz éves harc lett az eredménye a katolikusok és a protestánsok között.

Melisandre I. Mária

Külsőre egyáltalán nem hasonlítanak, hisz I. Mária finoman szólva sem volt az a kimondott szépség, habitusra viszont annál inkább, hisz mindketten képesek voltak bárkit eltüntetni az útból, akinek a vallása nem egyezett az övékkel. Melisandre a Fény Urában hisz, és elégettetett három embert, akik nem voltak hajlandók más bálványaik lerombolására, miközben I. Mária protestánsok százait küldte máglyára a tizenhatodik századi Angliában – ami miatt Véres Máriának is nevezték.

Daenerys Targaryen I. Erzsébet

Forrás: HBO

Két hataloméhes, független nő, akik (sárkányokkal, illetve jókora sereggel) jól felfegyverkezve próbálták meg kiterjeszteni uralmukat – Daenerys a Vastrónért szállt harcba, Anglia pedig I. Erzsébet uralkodása alatt vált tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá. A legfontosabb egyezés közöttük, hogy mindketten elhatározták (előbbi Khal Drogo halála után, utóbbi több kérő elutasítása után), hogy férfi nélkül szállnak szembe ellenfeleikkel – I. Erzsébetet a szűz királynőnek is hívták, ami azért persze nem volt igaz. Mindkettejüknek volt egy közeli tanácsadója, aki elárulta őket: a Trónok harcá-ban Jorah Mormont kémkedett Daenerys után, I. Erzsébet ellen pedig Robert Devereux készített elő egy lázadást.

Tarthi Brienne Jeanne d'Arc

Mindketten megszállottan hűségesek voltak uralkodójukhoz, Tarthi Brienne Renly Baratheon idején kezdte a szolgálatot, majd Catelyn Starkot és Jaime Lannistert is védte, kardjának még nevet is adott. Jeanne d'Arc – a későbbi Szent Johanna – a francia nép felszabadulásáért küzdött az angolok ellen, és végső soron lehetővé tette VII. Károly megkoronázását. Mindketten általában páncélt viseltek.