Tankcsapda, opera és elszántság – válogat a Rising Star

Apolka
Vágólapra másolva!
Ősszel indul a Rising Star, az újabb zenés tehetségkutató. A produkció négynapos válogatót tart épp Budapesten, a legjobbak két hónap múlva képernyőn lesznek.
Vágólapra másolva!

„Amikor kiestem a Megasztár-ból, az tényleg nagyon rosszul esett. Lelki sérülést okozott. Ezt megpróbáltam kiheverni, aranylemezem is volt, de az a kudarc azóta fáj. Megérett bennem azóta sok dolog, más szemszögből nézem a világot" – meséli kérdésünkre Pápai Joci a bejáratnál. Mint mondja, sok a haknija, Majkával is zenélt, csak a fellépésekből fenn tudja tartani magát, de tovább akar lépni, és erre eszköz neki a Rising Star. X-Faktor-t nem próbált, a Voice-ban elakadt, úgyhogy megint egy TV2-es tehetségkutatóban látja a kiutat, a földtörténeti középkor előtti időkben forgott Megasztár 2 után.

Pápai Joci. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: TV2

A Rising Star ősszel rajtol a TV2-n, ennek első körös castingjára látogattunk el: a Budapest szívében lévő Akvárium klubban tartanak négynapos válogatót, jönnek szép sorban a kisebb együttesek, szólisták. Elsőként egy 14 éves lányt hallgatunk meg, Tankcsapda-dallal érkezik, egy vele egykorú cimbora kíséri gitáron. „Hogy mindenki szívből énekeljen" – árulja el motivációját a háromtagú előzsűrinek, ahol ott a főszerkesztő, egy zenész-dalíró és egy szerkesztő. Az ének iskolája pár növendéke is feltűnik, Rubay Laci és Radics Jani is jelezte érkezését.

Rising Star, casting előtt. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: TV2

Az előtérben Király Viktorba botlunk, a volt Megasztár-nyertest arról faggatjuk, hogy szerinte hány évvel hosszabb a befutási idő, ha valaki nem tévés tehetségkutatóval próbálkozik. „Mindkettő rögös út. Amúgy tévhit, hogy az énekhang számít, a karizma, a kreativitás, az eredetiség legalább annyira fontos. Szabályok pedig akkor is vannak, ha valaki nem tévében próbálkozik, azaz tehetségkutató nélkül próbál érvényesülni" – vélekedik. Ő sok előadót szeret, a magyarok közül hirtelen Caramelt, Radics Gigit és Hient nevezi meg.

Apolka volt már TV2-es show-ban. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: TV2

Miközben benn valaki egy Máté Péter-dalt ad elő, majd egy Varga Viktor-slágerrel próbálkozik, kinn egy csinos lánnyal trécselünk: Nagy Apolka erdélyi (édesanyja a terhesség alatt egy Mikszáth-regényt olvasott, innen a név), 1998-ban költözött családjával Budapestre, a több lehetőség miatt. 21 éves, főiskolás, és persze mindene a zene, elszántnak tűnik. „Írok egy könyvet is, az életemről szól majd. Igen súlyos betegségem volt, a zene gyógyított meg. Elsősorban énekesnő szeretnék lenni, de a riporteri pálya is vonz" – mondja. A szépségkirálynő című műsorban tűnt fel tavaly, a top 20-ba jutott, de nem külsejével tervez érvényesülni. „Táborban is voltam, onnan estem ki. Tanulságos időszak volt, élveztem, de nem az én világom" – teszi hozzá Apolka, akinek Rúzsa Magdi a nagy kedvence, mert ő is külhoni, és ugyanúgy átéli a dalait.

Rising Star. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: TV2

A vége felé még figyelmesek leszünk egy kisgyerekre, Józsika Az ének iskolája című műsorból, egy jelentős méretű játék villamossal sompolyog be a terembe, gond nélkül leül az előzsűri mellé, az asztal mögé. Édesapja, egy testes, negyvenes férfi tesz próbát épp, operát énekel, utána a Frank Sinatra által ismertté lett, Paul Anka által írt My Way-t: a hang nem szakértő füllel rendben, de nem biztos, hogy fiatalos tehetségkutatóba való. Hogy kik kerülnek be, az úgyis nagyrészt a nézőktől függ, a beszavazós rész a show egyik nagy újítása – erről itt olvashat bővebben.