Bajor Imre hamarosan dolgozhat

Bajor Imre daganata kisebb lett, bulvár
Vágólapra másolva!
Heti hetes most nincs, de kabaréban hallható lesz.
Vágólapra másolva!

Javul az agydaganattal küződ Bajor Imre állapota, így hamarosan rádiózhat, ha már a Heti hetes épp szünetel. A Csáti Falugyűlés című produkció szövegkönyvét több mint tizenöt éve Ihos József írja, ebben lesz hallható a Blikk szerint.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

"Ezt a karaktert Imrére írtam, senki más nem játszhatja el, ebben már megegyeztünk a felelős szerkesztővel. Mivel Imre nem tud személyesen megjelenni a felvételen, fülei házából telefonon fog bejelentkezn" – árulta el a lapnak a kabarétréfa szerzője, Ihos, aki személyesen viszi el a napokban a szöveget Bajornak. A jelenetben Sztankay Orsi, Szilágyi Tibor, Nádas György is hallható lesz, többek között.