Balázst feljelentették egy tévéműsor miatt

Vágólapra másolva!
A Vundersőn és Zuperszexi egyik autós jelenetében nem kötötte be magát. Számított rá, hogy feljelentik.
Vágólapra másolva!

Nyomoz a rendőrség Sebestyén Balázs után – írja a Blikk. A lap szerint a műsorvezetőt azért jelentette fel valaki, amiért az RTL Klubon korábban futó, ám azóta megszűnt műsorban, a Vundersőn és Zuperszexi egyik adásának felvételén biztonsági öv nélkül vezetett a forgalomban. Balázs ellen a rendőrség közigazgatási eljárást indított.

Az érintett műsorban Balázs és műsorvezető-társa, Vadon Jani a show kedvéért ült autóba. Utóbbi az anyósülésen előírás szerint bekötötte magát, a kocsit vezető Balázs azonban nem, mindez az adásba került. Balázs a műsor után azt mondta: direkt nem csatolta be az övet, mert kíváncsi volt arra, hogy ki és mikor fogja őt feljelenteni ezért.

"Jani még rám is szólt, amikor beszálltunk, és bekötötte magát, hogy nekem is használnom kellene a biztonsági övet, de én direkt nem tettem meg. Szerintem ez egy feljelentős ország, ezért kíváncsi vagyok, mennyi időbe telik, amíg valaki feljelent. Nekem megér tízezer forintot, hogy kiderüljön, igazam van-e" – mondta Sebestyén Balázs.

A Blikk kereste a műsorvezetőt, de Balázs nem reagált, az Origo azonban hosszabb interjút készített vele a közelmúltban.