Erkölcs és értékrend a VV6-villában

VV6, Dorka
Vágólapra másolva!
A Való Világ legújabb kiesője Dorka: szerinte ő egészen más volt, mint a többiek, ezért is csodálkozott, hogy nem kellett a nézőknek. Zsolt egy kissé megalázta, de azért igyekszik megvárni kinn.
Vágólapra másolva!

A VV6 kiesője különös módon értékekről és értékrendszerről beszélt a 8.08 Minden reggel című műsorban: úgy gondolta, hogy kell egy ilyen karakter a villába, mint ő. Nemcsak a tévéző, Teszári Nóra is csak nézett egyet azon, miféle értékrendről beszél a lány, hiszen ő sem a mély, filozófiai eszmecserékről, mély empátiájáról, konzervatív világképéről lett ismert. „Én egy vidéki, egyszerű kislány vagyok, teljesen más neveltetésben részesültem, mint a többiek. Nekem nagyon fontos az erkölcsiség, az, hogy tudjam, mit csinálok. Nekem is voltak elborulásaim, de mindig próbáltam helyénvalóan cselekedni" – magyarázta a kieső.

VV6, Dorka Forrás: RTL Klub

Mikor Zsolt bement a villába, volt barátnője, de elgyengült, és Dorka elcsavarta a fejét – azért is különös, ha a szőke lány erkölcsről papol. „Ő jobban megnyílt felém, érdekes volt a folyamat. A részemről ez egy őszinte a kapcsolat, mindenképp meg szeretném várni idekint. Szerintem sikerült valamennyire kinyilvánítani az érzelmeimet, remélem, nem maradnak benne kétségek. Szeretném, ha ugyanúgy játszana, mint eddig, vagy még jobban" – mondta Zsoltról. Dorkát egyszerűsége miatt választotta a fiú benn, Iza helyett, ez némiképp bántotta a szőke önérzetét: első dolga volt visszakeresni videón a nyugiszobás, csókolózós jelenetet.

A végén újfent az értékek (?) kerültek elő. „Ott van még egy személy, aki hasonló értékrenddel bír, mint én, ő Viki, ő sem köntörfalazott soha. Charlotte viszont nem fog sok vizet zavarni, nem tudom, mire gondolt, amikor azt mondta, hogy felforgatja a villaéletet" – magyarázta Dorka.