Szépen nyitott A nagy duett

Vágólapra másolva!
A 18-49-es célcsoportban 23,1 százalékos közönségaránnyal rajtolt a TV2 show-ja, ezzel nyerte a vasárnap estét.
Vágólapra másolva!

A SuperTV2-ről visszahozta az anyacsatornára A nagy duettet a TV2: vélhetően a költségek nem voltak arányban azzal a nézettséggel, amit a tévétársaság harmadiknak induló kábeltévéjén hozott a második évad. A harmadik tehát a TV2-re került, és nyerte is a vasárnap estét, 23,11 százalékos közönségaránnyal. A csatorna január 1-je óta 18-59-ben méri magát, ebben a kategóriában 24,6 százalékkal ment az énekes show.

Az RTL Klubon adott Salt ügynök 20 százalékkal, az új évaddal előrukkoló Cobra 11 pedig 19,3-mal nyitott. Az RTL II-n a való Világ kiválasztása 208 ezer, 18 és 49 éves kor közötti embert érdekelt, ez bő 10 százalék, ami jócskán megdobta a az amúgy 1-2 százalékos csatorna átlagát.

A nagy duett első adásáról itt olvashat: Liptai belezavarodott, kiesett Csepregi Éva és Joshi Bharat