Ördög Nóra is csak pár napja tudja

Ördög Nóra
Vágólapra másolva!
A Csillag születikre készült, de a Szombat esti láz műsorvezetője lesz, ráadásul egyedül. Beviszi a babát a stúdióba? Miért örül, hogy ezt a show-t bízzák rá?
Vágólapra másolva!

"A műsor második szériáját vezettem Stohl Andrással, ez volt az első szombat esti show, amit kaptam a csatornától. Most harmadszor viszem majd a Szombat esti lázat, és egyedül leszek" - újságolta Ördög Nóra az Origo megkeresésére.

Hogy melyik a jobb, szólóban vagy párban vinni egy műsort? „Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Ha egyedül vagy, csak magadra számítatsz, a saját gondolatmeneted alapján haladsz. Párosban rá kell hangolódni a másikra, lehetőleg erősítenünk kell egymást, és figyelni, hogy ritmusa is legyen a dolognak. Ha egy műsor vontatott, lassú, akkor a műsorvezető is hibás ebben. Sok ember munkája van egy nagy show-ban, de keretek mellett azért lehet improvizálni, nincs megírva minden előre. Az időket persze tartani kell a reklámszünetek miatt, így fegyelmezettnek kell lenni" - jelezte.

Ördög Nóra Forrás: RTL Klub

Ő is csak majdnem ugyanakkor tudta meg, hogy a Csillag születik helyett mégis Szombat esti láz lesz a csatornán. „Előbb nem is dőlt el ez, csak arról tudtam, hogy vannak nehézségek az idei Csillag születikkel, kevés volt a kiugró tehetség. De profi a csapat, bölcs döntés született, és én ezért szeretek ennél a cégnél dolgozni: meghozzák a szükséges lépést, ha kell."

Szombat reggeltől már benn lesz a próbákon, ilyenkor persze késő estig marad. A pénteki próbákra is szeretne néha bemenni: „A többi felkészülés azonban otthonról is megoldható a fürdetés, fektetés, altatás után is. A kislányom pedig az apukájával lehet szombatonként, nem tervezem bevinni a zajos stúdióba. Májusban lesz egyéves, a nagy felhajtást még nem is értené."