Már láttuk korábban ezeket a villalakókat

vv6
Vágólapra másolva!
Feltűnt a nézőknek, hogy Zsolt olyan, mintha az előző széria Gergőjének rokona lenne, hogy VV4 Laci okoskodásban, konyhai szolgálatban, apáskodásban szinte ugyanaz, mint a VV6 Laci? Hogy Aurelio valójában Cristofel és az egykori Big Brother-szereplő Renato eltitkolt unokaöccse lehetne? Főleg jellembeli hasonlóságokat szedtünk össze.
Vágólapra másolva!

Már a hatodik VV-sorozatnál járunk, úgyhogy elkerülhetetlen, hogy a nézők összehasonlítsák a mostani szereplőket a korábbiakkal, hogy felfedezzenek hasonlóságot a volt játékosokkal, netán egy egykor felettébb sikeres pornós színésznővel. Nézzük, ki kire hasonlít, vagy jellemben, vagy külsőleg!

Teo – Michelle Wild

Forrás: Origo

Előbbi nem egy volt szereplő utángyártott verziója, de sokan beköltözéskor megállapíthatták, hogy külsőleg erősen hasonlít a fiatal Michelle Wildra, a későbbi Vad Katira. Szexuális téren virgonc is volt beköltözése után, leszbivonalon bizonyított Alexával, ám utóbbit kiszavazta a szívtelen nézősereg, azóta pedig Teo egy törött szárnyú madárka odabenn. (És tényleg, gipszben is a keze.)

Viki – Vera, VV5

Forrás: RTL II

Külsőleg nyilvánvalóan semmi hasonlóság, annál jelentősebb azonban temperamentumban, konfrontációs készségben és konfliktuskeresési szándékban, és még a keresztnevük is ugyanazzal a betűvel kezdődik. Viki behatolt az objektumba, azonmód nekiállt harcolni mindenkivel, beszólt az arra járónak, a heverőn mélán punnyadó lakótársnak, a csendben táplálkozó riválisnak, éppúgy, mint tette azt Vera egy szériával ezelőtt. A nézők szeretik az ilyen szókimondó, nyers női játékosokat, a társak már kevésbé.

Laci – Laci, VV4

Forrás: Origo

Az hagyján, hogy Laci mindkettő, de abban is sorstársak, hogy negyvenes, meglett férfiként kerültek huszonévesek közé, és nem is találták könnyen a helyüket. Mindkét László rendszerető, rendrakó típus volt, aki nehezen bírta, hogy mocsokban él, tizenegy lakótárs összegyűrt ruhái, hajjal teli kefék, spagettiszószos merőkanalak között. A kettővel ezelőtti Laci nem vitte sokra a villában, szerintünk az új László sem fogja, legalábbis a Blikk már arról cikkezget, hogy verte a feleségét, és elsikkasztott egy bőröndnyi pénzt.

Aurelio – Cristofel, VV5

Forrás: RTL II

Gondban voltunk, mert ha csak a sírás mennyiségét nézzük, akkor a képtelenül gyenge realitykarakter, Gombi juthat eszünkbe róla, de temperamentumban, értelmetlen ordibálásban, exhibicionizmusban inkább egy nagy elődre hasonlít az olasz, méghozzá az önmagát kubaiként definiáló, nőveréses ügyek miatt bírósági ügy előtt álló Cristofelre. Valóságshow-szerkesztői szempontból mindkettő főnyeremény, az ilyen harsány, csajozós figurák nagyon kellenek egy hasonló műsorba, nélkülük nehezebb lenne megvágni az összefoglalókat.

Józsi – Gombi, VV4

Forrás: RTL II

A Való Világ a szinglik játéka, és a nézőt is jobban érdekli egy románc, mint egy kemény, rámenős fickó imázsával bekerülő, majd benn összetöpörödő, önsajnálatba hulló, pityergő meg szomorúan makogó férfi. Jozef úgy ment be, mint aki menten elkap minden nőt, a férfiakat meg rabszolgasorba taszítja (kisfilmje nem ígért irgalmat), ehhez képest napok óta nyafog, kinti párja után sóvárog, ebből pedig bajosan lesz műsor. Gombár úr hasonlót művelt pár éve, csak formálta a szívecskéket kis kezeivel, ha kamera moccant, puszikat küldött élő adásban, a maradék idejét – ami nem volt kevés - viszont sóhajtozással, szomorú nézéssel, nyöszörgéssel és egy Picur nevű nő utáni vágyakozással töltötte. Előbbi cselekedeteit csak alvással szakította meg, rendezői szemmel nem volt főnyeremény a karakter.

Zsolt – Gergő, VV5

Forrás: RTL II

Egyiknek sincs sok haja, amúgy mindkettő szőkésbarna lenne. Zsolt és Gergő is a jópasi kategóriában került be a villába, mindkettő óvatosan kezdett csajozni, csak szőkékre bukva, és egyik sem a filozófiatudomány kandidátusa. Tisztában vannak külsejükkel, a nőknél sikerük van, de ne Zsolttól várjuk az idei szériában a nagy gondolatokat, hiszen önmagát eleve kispesti suttyónak nevezte.