Danics Dóra nyerte az X-Faktort

X-Faktor
Vágólapra másolva!
Végéhez ért az X-Faktor negyedik évadja, amely szeptember 7-én rajtolt, három új és egy régi mentorral. Annyiban mindenképp újat hozott, hogy nem férfi szólista nyert, mint korábban: az idei sorozat végén Danics Dóra ünnepelhetett.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetek felhajtása, a Facebookon lényegesen erősebb rajongói csoport alapján arra lehetett számítani, hogy végül a ByTheWay ünnepelhet, de az este során lassan fordult az állás, és Danics Dóra lett a tehetségkutató negyedik győztese. Ez sem meglepetés különben, mivel a műsorfolyam alatt egyedül neki nem kellett párbajoznia, nem került az utolsó kettő közé, azaz sejthette a néző, hogy jól áll a szavazatokkal. Győzelme nem csak az X-Faktorban hozott újat, hanem az RTL-en is, ahol az öt Való Világot, négy Csillag születiket és három X-Faktort férfi vagy fiúgyerek nyert.

Az évadot elemezték volt X-faktorosok, mint Vastag Csaba, Kocsis Tibor vagy Oláh Gergő (a cikk itt olvasható), több szempont alapján megvizsgáltuk mi is (itt a cikk), az RTL Klub pedig egy hatórás műsorfolyammal készült a show-ra, délután sorra tűntek fel a stúdióban a régi versenyzők, az újabb kiesők, a tánctanárok, mentorok, énektanárok (pár kulisszatitkot is megosztottak, a cikk itt olvasható).

A show eseményeit élőben itt követtük:

------------------

23:01. Geszti Péterrel, a nyertes mentorral az élő show-k előtt interjúztunk, aki még olvasgatna a témáról, az kattintson ide.

22.36. Miközben Danics az utolsó dalt énekelte, a színpad mellett a döntősök ölelgették egymást és a ByTheWay-t. Szabó Ádám is nagyon meghatódott, Péterrfy Lili is sírt egy keveset - jelentette kollégánk a helyszínről. A show véget ért, az RTL Klub jövő tavasszal már a Csillag születik új szezonját indítja, Lilu és Istenes erre hívja fel a valamiben tehetséget érző tévézők figyelmét.

Forrás: RTL Klub

22.30. Danics Dóra megnyerte, mentorával, Geszti Péterrel vidám kisgyerekként ugráltak. Amikor még hatan voltak versenyben - hetekkel ezelőtt - a nézői szokásokat ismerve megtippeltük, ki lesz a befutó: eltaláltuk. (A cikk itt olvasható).

22.24. Egy perc van hátra, utána már nem lehet szavazni.

22.20. Az összes döntős egyszerre a színpadon, az Állj mellém-et éneklik. A kivetítőn az évad emlékezetes jelenetei futnak, Tóth Gabi pityereg egy sort - vele is interjúztunk.

22.12. jelentés a színpad mögül: a fiúk tényleg meghatottan jöttek le a színpadról, egymás nyakába borultak, amikor már nem látták őket a kamerák. Most többen az ötözőben vannak, tapintható az izgalom a színfalak mögött.

22.06. Az eddigi három győztes a színpadon: „Oly sok mindent kaptunk már /Bárcsak visszaadhatnánk / Számíthatsz ránk" – énekli Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő. Velük pár napja beszéltünk, ők is elemezték a negyedik évadot.

22.00. Danics Dóra volt soron, egy új útról énekelt: Tóth Gabi szerint fantasztikusan, Alföldi pedig egy „felnőtt, nagyszerű, szexi, csodálatos énekesnőt” látott benne. Közeleg a vége, régen mutattak állást.

ByTheWay Forrás: RTL Klub

21:50. A ByTheWay énekelt: Alföldi szerint rajta vannak a siker útján, Geszti szerint zeneileg kevésbé vannak együtt, de barátként inkább. „Sírni csak a győzteseknek szabad, picit várjunk még vele” – javasolta Szikora, látván, hogy a fiatalurak egy része is könnyes szemmel ácsorog a színpadon. „A hónapok alatt rájöttünk, hogy a legnagyobb erő a mosolyban, az őszinteségben van. Ott törött el a mécses, amikor ránéztem a családomra… örülök, hogy hisznek bennem” – mondta hüppögve egyikük.

21.28. Bőrruhába bújt, bukósisakos táncosok mellett, egy motoron vonaglott Tóth Gabi, így adta elő a közelgő, januárban induló Való Világ 6 új főcímdalát.

Tóth Gabi Forrás: RTL Klub

21.18. Jelentés a backstage-ből: Király L. Norbi feltűnt a színfalak mögött, ahogy jelen van Kolosi Péter programigazgató is. Geszti Pétert a felesége is elkísérte, a mentor vele váltott pár szót a reklám alatt.

21.15. Danics és a ByTheWay közösen lépnek színpadra, most kiderül, ki tud jobban énekelni. Hevesi Tamás egykori nagy sikerét, az Ezt egy életen át kell játszani című dalt adják elő.

20.57. A Márti dala jött, Danics Dóra megható előadásában: Tóth Gabi az Anna and The Barbies száma alatt lúdbőrözött, Geszti szerint pedig azért csodálatos előadó Danics, mert meg tudja nyitni a lelket a nézőkben. 54-46 az állás.

Danics Dóra Forrás: RTL Klub

20.51. Szikora szerint az „Egyesült Államok nagyon erős, legyőzhetetlen”, és ha a négy fiú összefog, tehát egyesül, akkor bármi lehet. Az asztal mellett előadott produkcióról Geszti úgy vélekedett, hogy „ez a fiúk asztala”, Alföldi mögött pedig alighanem Nyári Dia vagy egy imitátora ücsörög, fülig érő szájjal.

20.44. Nagyon szoros, 50-50 az állás. A poharas produkcióval jött elő a ByTheWay, ez volt korábban is az egyik legjobbjuk.

20.33. Lement a The House of the Rising Sun, Danics erős előadással nyitott. Itt az első reklámblokk, boldog karácsonyt kívánt a Barátok közt, ábrándos tekintetű Berényi Mikivel.

20.30. Beépített emberünk jelenti: a backstage-ben a fiúk produkciója alatt többen nem bírtak magukkal, majdnem táncra perdültek a stábtagok, olyan lett a hangulat. Az előadást közelről nézte Oláh Gergő is.

20.24. Alföldi szerint a csapat soha nem volt ilyen felszabadult, Tóth Gabi az erőt, a lendületet dicsérte, Geszti viccesnek tartotta. „Az R-Go névért senki ennyit még nem tett, megfényesítettétek a nevet" – kommentálta a fellépést a dal szerzője, a ByTheWay mentora, Szikora Róbert. Vele készült interjúnkat itt olvashatja.

20.20. 51-49 százalék az arány, fordult tehát, de nem tudni, hogy ki vezetett délután, ki van most az élen. A ByTheWay a színpadon, az első R-Go slágert, a Létezem-et éneklik, nekik történelem, mert amikor ez ment, még meg sem születtek.

20.12. Egy dinamikus, pörgős MDC-dallal nyitott a show, fellépett a 12 csapat és előadó, akiket az élő show-kban is láthattak a tévézők. Lilu hosszú, piros ruhában, Istenes pedig esküvői tanunak öltözött. Tóth Gabi valóságos ruhakölteményben vonult be, Szikora Róbert pedig elhagyta valahol a borotváját

19.55. „Hatéves kora óta ismer engem, nagyon bízom benne, rengeteget dolgozott" – mondta Geszti mentoráltjáról, beleszeretett Danics tehetségébe. „Kivasaltam az ingüket, gatyájukat, és megkértem a stábot, hogy ne csináljanak újabb felvételeket, hogy tudjanak pihenni" – tette hozzá a csapat mentora, Szikora Róbert.

Danics Dóra Forrás: RTL Sajtóklub

19.40. Helyszínen lévő tudósítónk jelenti: a backstage-ben már nagy a feszültség, az utolsó simításokat végzik a fellépőkön. Felbukkant a három korábbi X-Faktor-nyertes, Keresztes Ildikó fekete miniruhában van, Tóth Gabi hosszú, aranyszínű estélyiben. A színpad mellett Stone beszélget, a show egy korábbi versenyzője.

19.27. „Mindig hittem magamban, de félelmeim is voltak. Az előítéletektől tartottam, attól, hogy az emberek nem fognak megérteni. Az, hogy sokszor továbbjutottam, erőt adott. Változás jött az életembe, szeretném kihasználni a lehetőségeimet" – elmélkedett Krasznai, aki Danics Dórának drukkol a fináléban. Az állás 49-51, változatlanul szoros.

19.24. Krasznai Tünde tudta, hogy szoros volt az állás szombaton, és nem nagy differenciával kapott ki. Hisz a sorban, és majd meg fogja látni, mi miért történt – mondta a stúdióban. „Rettenetesen hosszú út van mögöttem" – summázta az elmúlt hónapokat, éveket.