Heroin és alkohol okozta a Glee főszereplőjének halálát

elhunyt Cory Monteith amerikai színész
Vágólapra másolva!
A sorozatszínész korábban is drogfüggő volt, 31 évesen halt meg.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, 31 éves korában egy szállodai szobában elhunyt Cory Monteith, akit a hazai nézők a Glee – Sztárok leszünk című, RTL Klubon vetített sorozatból ismerhetnek. Holttestére július 13-án, szombat délután találtak rá, a személyzet azonnal híva a rendőrséget és a mentőket, de nem sikerült megmenteni. A boncolás és a toxikológiai analízis után kiderült, hogy az idegenkezűség kizárható, bűncselekmény nem történt, a színész heroint és alkoholt fogyasztott, ez okozta halálát.

Egy 2011-es interjúban elmondta, hogy 13 éves kora óta kábítószerezett, majd 19 évesen ment először rehabilitációs kezelésre, mert addig „mindenfélét bevett, annyit, amennyit csak lehetett.” A Glee főszereplője akkor még úgy tűnt, hogy szakít a droggal: „Szerencsés vagyok több szempontból. Szerencsés vagyok, hogy élek” – mondta akkoriban.

Forrás: AFP/Getty Images/Kevin Winter