Az RTL Klub örül nagyon a TV2 visszahozott műsorának

Vágólapra másolva!
A Bűnök és szerelmek olyan gyengén szerepel, hogy még a Viasat3 is veri.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi célcsoportban legutóbb, július 2-án csak 8,8, majd 8,1 százalékos közönségarányt ért el a Bűnök és szerelmek, ennél még a Viasat3-on futó Két pasi – meg egy kicsi ismétlése is jobb számokat hozott, este kilenc órától 9,6 százalékkal ment. A napi széria visszahozásának a legfőbb rivális, az RTL Klub örül, mert az amúgy is erős Éjjel-nappal Budapest bő 31 százalékkal ment nagyjából ugyanabban a műsorsávban.

A Bűnök és szerelmek a TV2-n indult, de tavasszal, pár hét után, amikor már jóval 20 százalék alatt teljesített, átköltözött a SuperTV2-re. A kis kábeltévé átlagos nézettségén ugyan javított, de láthatóan a TV2-re visszahozott ismétlések nem hoztak áttörést.

Kapus Blanka – Bánovits Vivianne, Bűnök és szerelmek Forrás: tv2