Ahol csak este van adás - tévézés Észak-Koreában

A tévében szinte naponta hallhatunk az észak-koreai helyzetről, arról viszont nem sokat tudunk, hogy ott mit mutatnak a képernyőn. Az országban elvileg sajtószabadság van, a gyakorlatban azonban a kormány felügyel mindent, de nem csupán egyetlen tévécsatornát kínál a népnek. Mit nézhetnek esténként az észak-koreaiak?

Észak-Korea alkotmánya szerint az országban sajtószabadság van, de a gyakorlatban nagyon is működik a szabályozás: a Reporters Without Borders nevű médiaszervezet 2002 óta minden évben elkészíti tanulmányát, amely az információ szabad áramlását vizsgálja, és az ehhez kapcsolódó listán Észak-Korea rendre az utolsó helyek egyikén végez - a 2011/2012-es jelentés szerint az adott időszakban például csak Szudán keleti szomszédságában, Eritreában volt rosszabb a helyzet.

Kim Dzsong Un országában egyetlen, központi hírügynökség működik, amely általában hatékonyan teszi is a dolgát, így a sajtó csak olyan információkhoz jut hozzá, amelyeket a kormány is ki akar szivárogtatni: a mostani vezető apjának, Kim Dzsong Ilnek a halálát például két napig titokban tudták tartani. Észak-Koreában a rádió a fő információforrás, mivel az internet korlátozott, a központi tévéadás pedig nem megy egész nap, hétköznaponként csak délután öttől.

Hétvégenként az észak-koreaiak már reggeltől tévézhetnek, más napokon azonban csak akkor van napközben tévéadás, ha épp vészhelyzet van, vagy valami nagy hírértékkel bíró eseményről élőben akarnak tudósítani. Normális esetben ötkor a nemzeti himnusszal kezdenek, majd a tízperces híradó jön, amely természetesen teljesen másként néz ki, mint a nyugati világban. (A fenti videóban egy kis ízelítő látható a műsorkínálatból.)

Az észak-koreaiak híradása sokkal teátrálisabb, és mentes minden objektivitástól: ott teljesen természetes, hogy a rossz híreket megrendülve adják tovább, és saját vezetőikről fennkölten, átszellemülten beszélnek, miközben az ellenséges világot fröcsögve szidják. Az alábbi videó jól tükrözi ezt, Kim Dzsong Il halálát sírva tudatta a néppel az ország egyik legismertebb tévése, Ri Csun Hi, aki 1974 és 2012 között volt a központi televízió vezető hírolvasója.

A híradó azóta kicsit már másként néz ki, legalábbis az ósdi díszleteket lecserélték modernebbre, egy videofalon vetítik a képeket és kisfilmeket a hírolvasó mögé. A beruházás kínai támogatással valósulhatott meg, tavaly októberben ugyanis a kínai kormány ötmillió jüant (körülbelül százkilencven millió forintnak megfelelő összeget) adományozott az arculatváltásra. Észak-Korea valamennyire követi a tévéipar technikai fejlődését is, az idén márciusban megkezdte a kísérleti digitális sugárzást is.

De visszatérve a központi tévécsatorna napi műsorrendjére - amely minden hétköznap azonos -, a híradóhoz tartozik, ám külön blokkban fut az időjárás-jelentés és egy rövid sajtószemle is, ezt követi egy félórás szituációs komédia. Hattól fél nyolcig aztán ismét a közügyeké a terep, katonai és jogi ügyekről is tájékozódhatnak a nézők, és a sporthíreket is ekkor közlik. 19.30-tól videoklipek mennek, majd drámai sorozat és (általában korhatáros) nagyfilm várja a tévézőket - utána ismét hírek, időjárás, zenei videók, 23.10-kor pedig már el is sötétül a képernyő.

Az 1953 óta működő központi tévécsatorna (KCTV) mellett még két adó szolgálja ki az észak-koreaiakat - legalábbis egy részüket, hisz a Mansudae nevű, kulturális tartalmú csatorna például csak a fővárosban, Phenjanban fogható. Emellett létezik egy másik, kultúrával és oktatással foglalkozó adó, amelyen gyerekműsorok is mennek, de természetesen ezek sem nagyon emlékeztetnek a nyugati világ ilyen jellegű produkcióira - itt például Kim Dzsong Il gyerekkoráról tanulhatnak az ifjabbak:

Észak-Korea negyedik tévécsatornája, a Kaesong kifejezetten Dél-Koreát célozza meg az északi propagandával. Ez valahogy átjut ugyan a határon, az észak-koreaiak azonban nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy könnyen fogják a déliek műsorát, mivel Észak-Korea PAL rendszert használ, szomszédja pedig NTSC-t. Mindenesetre a Kínából csempészett videokazetták úgy is népszerűek az országban, hogy súlyos büntetés jár értük - a lakosság állítólag a dél-koreai szappanoperákra kattant rá leginkább, ezek közül itthon is láthattunk már párat.