Rákay Philip: Nem szerencsés változtatni

Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, A dal 2014, eurovíziós dalfesztivál, Symbol
Vágólapra másolva!
Ugyanazzal a szerkezettel indul 2014-ben is A Dal című show, mint idén, holott olyan jó nézettséggel ment, hogy kihúzhatta volna több adásra is a közmédia Az MTVA vezérigazgató-helyettesét az euróvíziós válogatóról kérdeztük.
Vágólapra másolva!

A Dal a Forma-1 és pár kiemelt sportesemény mellett a hazai közmédia egyik erős műsora lett két év alatt, nézettségben sokkal erősebb, mint egy átlagos este, ráadásul a hazai válogató olyat ad a győztesnek, amit sem az X-Faktor, sem a Voice, sem a Megasztár nem tudott: országon túli nyilvánosságot, fellépést egy százmilliós nézettségű, európai tévéshow-ban.

Idén a harmadik elődöntő nézettsége a két csatornán (M1, Duna World) együtt 1 millió 28 ezer fő volt, a műsor közönségaránya pedig 22,2 százalékos. A Dal 2013 döntőjén 1 millió 350 ezer főt mért a Nielsen: összehasonlításképp múlt héten az M1 legnézettebb műsora, a Magyarország, szeretlek! 529 ezret ért el. Felmerül a kérdés, nem lenne-e praktikus kinyújtani akár öt-hat elődöntőre is a műsorfolyamot (akár kihagyva a középdöntőnek hívott szakaszt), ha már ilyen nagy érdekelődés van iránta.

Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Az MTVA vezérigazgató-helyettesét az euróvíziós válogató sajtóeseménye után röviden erről kérdeztük. „Szerintem bevált a tavalyi forma, létrejött egy sajátfejlesztésű műsor, saját receptúrával. Csak azért kihúzni hét-nyolc adásra, hogy nyerjünk vele még néhány estét, nem indokolt: mondom ezt a nézők és az előadók fejével gondolkodva. Persze ne vagyunk a nézettség ellenségei, de nem lett volna szerencsés változtatni. Rengeteg verzión végigmentünk fejben, lemodelleztünk mindent, és bevált a középdöntős módszer. Lehet minden évben újabb dolgokat kitalálni, de most az lenne a cél, hogy beálljunk egy stabil működésbe, és ezen keretek közé tegyük közzé a jó dalokat" – mondta Rákay Philip.

Az M1 volt intendánsa szerint sokkal nagyobb feladat lesz idén a válogatás, mert jóval több dal jött. Mint írtuk, legutóbb ByeAlex képviselte az országot az európai dalversenyen, és a sok hosszúcombú, lobogó hajú, drámai előadást prezentáló, nagyhangú énekesnő közül annyira kitűnt szakállas, sapkás lényével, békés kis dalával, hogy tizedik lett. Hogy milyen jellegű, stílusú indulóval van több esélyünk, az nem egyértelmű, Rákay szerint sem: „Kovács Katival beszélgettünk épp a sajtótájékoztató előtt erről, és lehet, hogy a ByeAlex-jelenség trendet indíthatott el: Elképzelhető, hogy az ilyen dalokból és fazonokból előkerül még pár, én mindenesetre próbálok előítéletek nélkül gondolkodni, nem gondolni arra, mi volt sikeres Malmőben, mi nem."