2013: a legjobb tévés szinkronok

Gyilkos elmék
Vágólapra másolva!
Idén is akadt jónéhány izgalmas sorozat a hazai tévés kínálatban, és mivel a hazai tévézők továbbra is pánikszerűen elkapcsolnak, ha feliratos produkcióba botlanak, a tévék rendületlenül szinkronizálnak mindent. Több ügyes munkát hallhattunk a tévében, íme, egy szükségszerűen szubjektív tizes lista.
Vágólapra másolva!

10. Crossing lines - Határtalanul

Aprics László és csapata egy különleges feladatot kapott: a sorozat szereplői mindannyian más országból érkeztek, nemcsak a sorozatban, de a valós életben is. Bár a közös nyelv az angol, de minden karakter a saját akcentusával formálja meg a szavakat, ami eredetiben jól hangzik, viszont a magyar nyelvben ennek hű lemásolása komoly bábeli zűrzavart okozott volna. Ezért a rendező úgy döntött, hogy egységesen szólal meg magyarul mindenki, viszont a fontosabb jelenetekben, mondatokban az adott ország egyik jellemző szavát csempészik be a szövegbe, így érzékelik azt, hogy az éppen megszólaló szereplő honnan indult el erre a feladatra.

9. Banshee

Banshee Forrás: HBO

A széria a jó karakterek mellett a brutális, alapos verésekkel is felhívta magára a figyelmet. Aprics László vezényletével Varga Gábor eddigi szinkronmunkásságának egyik legjobb alakítását nyújtja. Hozzá csatlakozik még a modell Ivana Milicevic dögös hangjaként Szávai Viktória, és a magyar gyártású Nagy füzetben is szereplő Ulrich Thomsen megszólaltatójaként az egyszerre szelíd és kegyetlen Kőszegi Ákos.

8. Az Alelnök

Néhány parlamenti párt akár tanulhatna is ebből a szellemes és okos vígjátékból, amely az amerikai alelnök asszony életét mutatja be erősen kifigurázva. Az HBO-n futó sorozathoz Juhász Anna készítette el a magyar változatot: Németh Borbála lubickol a szerepében, hallhatóan élvezi a színészi játéka teljes eszköztárát felvonultató alakítást. A megrendelő azonban kiheréltette a káromkodásokat, amelyek nagyrészt szükségesek a figura életszerű megformálásához, így a magyar nézők egy jól látható „fuck" helyett csak egy egyszerű „kutyafájával" kell hogy beérjék.

7. Gyilkos elmék

Gyilkos elmék Forrás: AXN

Nem könnyű ebben a sötét sorozatban hosszabb ideig részt venni, ám ennek ellenére az eredeti csapat jelentős része igen jól bírja a gyűrődést. Az AXN-en és az RTL-en futó széria évadonként más szinkronrendezőhöz vándorolt, de a főszereplők maradtak. A magyar színészek mivel nem látják felvételkor a teljes történetet, csak a saját jeleneteiket, ezért könnyebben túl tudják tenni magukat az aktuális szörnyűségeken. Igaz, Pócsik Ildikó szinkronrendezőnek a legutóbbi évadban így is előre kellett figyelmeztetnie néhány színésznőt a rá váró nehezebb pillanatokra.

6. Sherlock és Watson

Igazi jutalomjáték. Az első női Watsonnal megfűszerezett modern Sherlock Holmes történet nemcsak az eredeti színészeknek, de a magyar csapatnak is sok jó felvételi napot okozott. Hornyák Mihály szinkronrendező Rajkai Zoltán és Kökényessy Ágit választotta a főszereplők hangjának, így már előre borítékolható volt a hazai siker. A két művész régóta ismeri egymást, éppen ezért könnyen egymásra hangolódtak, és hamar megtalálták a hangot a képernyőn látható párjukkal is.

5. Agymenők

A komédia évek óta tarol a különböző díjkiosztókon, a magyar színészek is nagyokat alakíthatnak – legalább hangban - egy-egy epizódban. Szabó Máté, Csőre Gábor, Karácsonyi Zoltán, és Pálmai Szabolcs mellé egyenrangú partnerként sorakozott fel Mezey Kitty, Dögei Éva és Szabó Zselyke. A tehetséges fiatal művészek bátran bohóckodnak, és lelkesen vetik bele magukat minden egyes felvételbe.

4. Park Avenue 666

666 Park Avenue Forrás: ABC

Faragó József szinkronrendező nem ijedt meg a hely szellemétől, és határozottan irányította a magyar változat elkészültét: a magyar szinkronos színészgárda színe-java megfordult a sorozat kisebb-nagyobb szerepeiben. A jó oldalra került Németh Borbála és Markovics Tamás, a gonoszra pedig Rosta Sándor és Pápai Erika, senki nem okoz csalódást.

3. Egy gyilkos ügy

Az AXN-n futott az év elején. Kosztola Tibor szinkronrendezőnek sikerült erős csapatot összeállítania. A sajnos ritkán szinkronizáló Kiss Eszter élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a mikrofon előtt, amiben nagyon jó partner volt Barabás Kiss Zoltán, akinek egy-egy félmondatával sikerült a karakterét hosszú ideig igazán ellenszenvesnek mutatni. Megrázó volt hallgatni az áldozat szüleit megszólaltató Bertalan Ági és Koncz István szikár és kemény mondatait - főleg, amikor kiderült, hogy ki ölte meg Nana Birk Larsent!

2. Híradósok

Első két évadja összesen nem tesz ki egy negyed szappanopera-hosszúságot, de a nézőnek fel kötnie a nadrágot, ha naprakész akar lenni a történetben. Az HBO-n futó Newsroom egy szerkesztőség mindennapjairól szól. Juhász Anna szinkronrendező ezúttal egyben politikai továbbképzést is tartott színészeinek: „Sokkal nehezebb munka volt, mint a Trónok harca, mert ugyan ott is sokan vannak, de itt még sokat is beszélnek. Szerintem a casting is úgy mehetett odakint, hogy adott időn belül ki tudja a legtöbb szót kimondani!" – mondta az Origónak.

A stábnak a felvételeknél nagyon kellett figyelnie, mert napi történések jelentek meg a sztoriban, így nem mondhattak a szereplők még véletlenül sem butaságot. Seres József kiválóan fordított, így a szöveggel nem volt gond, de ha szükségeses volt, a rendező nyelvtan, irodalom, történelem vagy politológia órát is tartott, mert szerinte a színésznek ebben az esetben többet kellett tudnia annál, mint amit kimondott. A főszerepet alakító Haás Vander Péter azt is elárulta, hogy ez az egyik szerep, amit mindig nagyon vár, mert ugyan rettenetesen nehéz mondatról mondatra haladnia, de igazi kihívás és büszke minden egyes alkalommal, ha túljut egy sikeres felvételen.

1. Downton Abbey

Downton Abbey Forrás: BBC

Itthon a Story TV mutatta be az első három évadot, a magyar változatért a szinkronrendező, Kiss Virág színésznő felel: „Amikor megkaptam az első évadot még nem tudtam, hogy mekkora siker kint ez a sorozat... A csatorna vezetése annyit kért, hogy a szinkron legyen kiemelt minőségű minden tekintetben. Azt rögtön tudtam, hogy ezt a munkát nem lehet kapkodva elvégezni. Már az első diszponálások előtt jeleztem Gémesi Krisztina gyártásvezetőnek, hogy minden színészre szánjon elegendő időt. A szereplők egyedül állnak a mikrofon elé éppen azért, hogy az elmondott szövegük pontosan a helyére vágható legyen. Árvay Zoltán, aki nemcsak hangmérnök, de vágó is, sokszor saját magát felülbírálva kér pontosítást egy-egy jelenetben" – mesélte.

A fordítók, Gáspár Bence és Barabás Orsolya, az igényes, aprólékos fordításhoz elegendő időt kaptak, nagyjából egy hétig dolgoztak minden egyes epizódon. Ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy az eredeti megszólalók mondatait, szófordulatait, a korra jellemző kifejezéseket a lehető leghűebben tudják visszaadni.

A rendezőtől megtudtuk, hogy ugyan a csatorna minden anyagi kérését teljesítette, de nem volt különösen kiemelt nagyságú költségvetés a szinkron elkészítésére. A színészek és a stáb nem az extra magas gázsi miatt dolgozott maximális bevetéssel a remek végeredményen.