Nők a magyar hangok mögött: Vadász Bea

Vadász Bea szinkronszínésznő, interjú
Vágólapra másolva!
Sorozatunkban egy kicsit más oldalról mutatjuk meg azokat a színésznőket, akiknek a hangját naponta hallhatjuk. A mikrofontól, a monitorok vibrálásától eltávolodva hívtuk el a szinkronszakma legszebbjeit egy sétára: Molnár Ilona, Zakariás Éva, Dögei Éva, Zsigmond Tamara majd Pikali Gerda, Bogdányi Titanilla, Bertalan Ági jött velünk, most Vadász Bea van soron. Korábbi cikkeink, képeink itt találhatóak.
Vágólapra másolva!

Laura Ingalls hangját adta a Farm ahol élünk főszerepében, a Maffiózókban a nagyfőnök lányát, Meadow-t, a Szívek szállodájában pedig Lane Kimet szólaltatta meg. A Váratlan utazásban Sarah Polley, a Leon, a profi Matilde hangjaként segítette a sorozat itthoni sikerét. Az Amerikai pite Vicky-je, a Horrorra akadva főszereplője, Anna Faris állandó magyar hangja, de hallottuk a Pókember-filmekben is.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mary Jane-t osztották rá az első Pókember szériában, azóta is Bea Kirsten Dunst hangja, de vele ismertük meg Kristen Bellt, Ginnifer Goodwint is. Ő szólaltatta meg a Terminátor sorozat egyik csinos főszereplőjét, Summer Glaut, mellette olyan sorozatokban szinkronizált, mint az Első csók, a Buffy, a Csacska angyal, a Második csók, az Everwood, a Narancsvidék, a Roswell, a Veronica Mars, a Skins, de spanyol szériákon is dolgozott, mint a Bárka vagy az Internátus (utóbbiakban Blanca Suárez hangját adta).

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hét és tizennégy éves kora között játszott színpadon is, de hosszú évek óta csak a szinkronban dolgozik. Nem vágyik különösebben a reflektorfénybe, mert párja mellett végigélte azt is, így elég jó rálátása van a hazai művészvilágra. Álmossal szerinte nagyon jól kiegészítik egymást, aki egyébként egy igazi ironman, hiszen eddig már kétszer teljesítette ezt a kőkemény versenyt.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Bea a szinkron mellett gyógypedagógusi diplomát szerzett, majd évekig ebben a munkakörben dolgozott, de nem sokáig tudta összeegyeztetni a forgatásokat a fejlesztő órákkal. Végül a szinkron mellett maradt, aztán jött a kislánya, és minden megváltozott.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A színésznő Előd Álmos partnereként egy másfél éves kislány édesanyja: nagyon élvezi az anyaságot is. „Mindenki azzal jött, amikor állapotos voltam, hogy életem legnagyobb szerepére készülök. Valóban így van, de szerencsésnek mondhatom magam, mert van egy szuperfitt, nyolcvankét éves dédink, és természetesen a nagyszülők, akikre mindig számíthatok" – mondta.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Nem voltam még ilyen fotózáson, örülök, hogy van ez a sorozat. Most végre kiélhettem a bennem rejlő exhibicionizmust, nagyon jól éreztem magam a bőrömben, és ez remélem, a képeken is látszik majd" – jelezte. „Amúgy pedig tudom, hogy cukormázasan hangzik, és fura ezt hallani valaki szájából ebben a pesszimista világban, de én boldog vagyok."

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo