Szikora Róbert: Amikor én húsz voltam, nem tudtam semmit

A legutóbbi R-Go koncert után úgy mentek oda hozzá tinik, hogy látták az X-Faktorban - noha egy ideje ezt a generációt már nem tudta megszólítani. Szikora Róbert szerint nem a fiatalok, inkább a negyvenesek szavaznak a műsorban, de amúgy is nehéz dolga lesz mentorként a show-ban, mert a csapatok rendre hamar kiestek eddig. Karácsonyra album jelenik meg róla, a hungáriások közül Dolly és Kékes Zoltán emlékezik majd benne, de Fenyő Miklós nem.

Lesz-e R-Go-feldolgozás az X-Faktorban?

Akarták, de etikátlannak tartom. Az egyik zenekar a Bombázó-t szerette volna eljátszani, a másik a Rég várok valakire című slágerünket, de ellenkeztem.

Miért vállalta a műsort? Fontos a gázsi?

Hogy anyagilag megéri-e? Sok időt elvisz, ugyanannyi munkától közben elesik az ember, ráadásul nincsenek anyagi problémáim, olyan szinten biztosan nem, hogy azt mondjam, hogy hú, ezt el kell vállalni. Az tehát, hogy pénzt kapok ezért, nem motivál komolyabban. Inkább a feladatot szerettem meg, ilyen intenzíven ugyanis még nem kellett tehetségekkel foglalkoznom. Volt már rá sok példa, sok fiatalt emeltem fel, például Krisz Rudit, segítettem Szandi karrierjében, és kicsit idősebbeknek is hasznára váltam, mint Gergely Róbert, Linda, azaz Görbe Nóra, vagy épp Szűcs Judith. Itt most töményen kapom a jót, három zenekart kell egyszerre mentorálni.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Melyik miért került be a műsorba?

A ByTheWay olyasmit jelent, mint „mellesleg"... mellesleg majdnem tökéletesek. Négy olyan fickó, akik együtt irgalmatlan jók. Van egy háromtagú zenekarom, az MDC, bennük az a csodálatos, hogy olyan komolyan veszik a zenélést, ahogy mi tettük a hatvanas években, amikor a rock and roll élet-halál kérdés volt nekünk, és minden percünket neki szántuk. Itt van még a Fat Phoenix, ők már 29-30 évesek, velük másképp kell dolgozni. Eddig bujkáltak a világ elől, de két zseniális zenészről van szó. Ketten vannak, együtt nagyon erősek, de nem lesz könnyű nyerniük, mert nem populáris zenét játszanak.

Alföldi azt nyilatkozta, hogy nem akar feltétlenül nyerni.

Egyáltalán nem a végső győzelem a fontos, de az viszont nagyon rosszul esne, ha a zenekarok hamar kiesnének. Hiszen ez az első alkalom, hogy olyan zenekarok is bekerülhettek, akik komoly hangszeres tudással is bírnak. Pár hét alatt megszereti őket az ember, kicsit olyan, mintha a csibéim lennének. A verseny vége felé pedig elég szörnyű lehet úgy ott ülni, ha nincs versenyzője az embernek, mert akkor már nincs tét sem.

Naponta van velük munka?

Most már mindennap van velük dolgom, de nem is szeretném elhagyni őket. Az alapokat már nem kell megtanítani nekik, már nagyon sokat tudnak, de pár tippet azért lehet adni.

Közös berúgás volt? Az gyakran a legjobb csapatépítő tréning.

Nem voltunk kocsmában, de elhívtam a lakásomra őket. Ez jól jött, jól sült el, mert ők tudják, hogy én nem gyakran engedek be másokat a belső világomba, az otthonomba. A lakásban ittak-ettek, énekeltek, gitároztak, jól érezték magukat, megrepedt a jég. Nem játsszák az agyukat, jól kijönnek egymással. A Fat Phoenix kicsit idősebb, de ők is szót értenek a fiatalabbakkal. A mai huszonévesek persze egészen mások, mint az én koromban: amikor én húsz voltam, nem tudtam semmit. A mai világban egy húszéves már majdnem mindent tud, még ha nem is mindent jól. A tévé, az internet miatt gyorsabban felnőnek.

A korábbi X-Faktorokban nem sokra mentek a csapatok, hatodik helynél jobbat még nem értek el. Miért van ez?

Nem divat a zenekarosdi. Vannak zenekarok, születnek új együttesek, de megváltozott minden: ha visszanézek a hatvanas évekbe, kapásból száz zenekart tudok mondani, egy-két énekes mellett. Ez volt a trend, ami megfordult, most szólóénekesek vannak nagyrészt. Őket talán könnyebb megismerni, így megszeretni is. Ha valaki egyedül van, akkor kiismerhetőbb. Egy zenekarnál mindig ott vannak a hangszerek, úgyhogy én a zenekar énekesét erősítem, őt próbálom tolni előre, mert egy zenekarral nehezebb azonosulni.

Az eddigi felvételek melyik része volt a legfárasztóbb?

Az eleje, amikor napi hatvan-hetven fellépőt hallgattunk meg. Az már felüdülés volt, amikor jöttek a nagy tehetségek meg a bolondok – amúgy őket is tisztelem, mert vannak jó bolondok is. Volt például a Sárközi Józsi, aki az I Just Called To Say I Love You-t énekelte: a többiek nem értették, én miért rajongok érte. Azért, mert benne valamilyen más X-Faktor volt. Mert nem csak ének X-faktor van, vagy zenei, márpedig rajta lehetett mosolyogni, nevetni, és az is nagy dolog. Sok ismert művész nem tud három perc alatt nagy örömet okozni, Sárközi viszont tudott.

A Mentorok Háza a kiesőket nagyon megviseli. Önre milyen hatással volt?

Szörnyű volt. Van, akinek ez rutin, nekem nem. Alföldi Robi például állandóan castingol, akár színdarabba, akár filmhez, neki talán könnyebben megy ez, de engem megvisel az ilyesmi. Amikor egy zenekari tagtól kellett búcsút vennem, az is nehezen ment, holott annak ezer oka volt, és főleg emberi okok, nem a zenei tudással volt bajunk. Tényleg kellemetlen valakinek azt mondani hetekig, hogy „jó vagy, jó vagy", majd egyszer csak azzal leállítani, hogy „na, most már nem vagy elég jó, legalábbis ehhez a szinthez nem". Amikor viszont az ember elvállalja a munkát, akkor nem a nehézségekre gondol.

Nem tűnik ordibálós típusnak. A vitákba azért belemegy?

Az értelmetlen vitákba nem szívesen megyek bele. Azzal lehet vitatkozni, aki szellemileg hasonló nívón van. Azzal persze nincs baj, ha az ember ütközteti a nézeteit, de meg kell tanulni a korrekt beszélgetést, vitát, hogy ne indulatos vitatkozás legyen.

Lesz dolga a csapatokkal, kilenc férfit kell irányítania. Mi a legfontosabb a színpadon?

A kisugárzás a legfontosabb... de ők csapatok. Egy ember kisugárzását hamar fel lehet mérni, mert nézzük, és megállapítjuk, hogy ez igen, ez egy ötös csávó. De egy zenekarnál másképp megy, mert jobbra-balra tekintgetünk nézőként, és mire magunkban eldöntjük, hogy milyen, már vége is a produkciónak. Azt nézzük, hogy milyen a dobos, hogyan játszik a gitáros, nem tudunk eléggé figyelni az énekes egyéniségére. Egy fellépőt könnyebb megvizsgálni, mint hármat-négyet.

R-Go-koncertek lesznek ősszel? Mit csinál, ha nem X-faktorozik?

Csak nyáron szoktunk játszani, mert a kultúrházak kicsik nekünk, a sportcsarnokos fellépés pedig sok szervezést és felkészülést igényel. Nyáron viszont sok koncert van. Most két musicalen dolgozom, újat is írok, karácsonyra pedig megjelenik egy nagyon szép album, benne az új lemezünkkel. Ez duplán fontos nekem, mert decemberben lesz harmincéves az R-Go, és akkor leszek hatvan én. Nagyon szeretném, ha az R-Go összes dalszövege is megjelenne nyomtatásban, szép tipográfiával. Jó kétszáz dal, remélem, elférnek. Egy részében pedig azok a művészek nyilatkoznak, akikkel dolgom volt az életemben, meg én is beszélek az ünnepekről.

Régi hungáriások emlékeznek benne? Például Fenyő?

Dollyt és a Kékes Zolit felkérték, mert én javasoltam. Miki nem akart élni ezzel a lehetőséggel.

Miért?

Kérdezze meg tőle.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Most nincs itt, úgyhogy X-faktorozzunk még egy kicsit. Melyik zenekar lesz először Bravo-poszteren?

Talán a „tinizenekar", az MDC de ez még nem jelent semmit. Korábban is voltak tinisztárnak kikiáltott énekesek az X-Faktorban, és mindenki arra gondolt, hogy egyenes az útjuk a döntőig, mert a tinilányok majd nyomják rájuk százával az SMS-eket. Csakhogy a kiscsajoknak nincs annyi pénzük! Szerintem erre nem lehet számítani, én úgy látom, inkább a harminc-negyvenesek szavaznak. Amúgy mindegy ki fut be elsőnek a versenyzők közül, mert közben nyer a néző, nyer a csatorna, és nyerek én is. Már az utolsó R-Go-koncerten is éreztem a hatását.

Többen mentek?

Mindenhol telt ház van, tehát nem ebben lehet lemérni. Inkább abban, hogy odajöttek egészen fiatalok, hogy Robi bácsi, játsszunk kő-papír-ollót! (Volt egy jelenet a castingadások során, amikor kiderült, hogy Szikora nem ismeri a játékot.) A gyerekek ezzel jöttek, ami nagyon tetszett. Őket amúgy nem tudtam volna megszólítani sehogy sem, se szöveggel, se zenével, régi vagy új dalokkal. Így múlik el a világ dicsősége... Vagy talán mégsem?