A legjobban fizetett sorozatszínészek

Ashton Kutcher
Vágólapra másolva!
A Két pasi – meg egy kicsi két sztárja keresi a legtöbbet a tévés színészek közül, de az NCIS vagy a Grace klinika főszereplői sem járnak rosszul. A volt Al Bundy, Ed O'Neill messze nincs az élmezőnyben, de így is kaszál bő egymilliárd forintot évente.
Vágólapra másolva!

Ashton Kutcher egy évad alatt 16,5 millió dollárt keres a Két pasi – meg egy kicsi-vel (mellette még reklámszerződései is vannak, egyéb gázsik, fellépti díjak mellett), így epizódonkénti 750 ezer dolláros jussával vezeti a legjobban kereső tévés színészek listáját – írta a Business Insider. Azt a listát, amelynek élén pár éve még épp Charlie Sheen terpeszkedett, akinek kirúgása vezetett oda, hogy Kutcher elment szituációs komédiát forgatni, jóformán Sheen helyére. A szériában főszereplő még Jon Cyrer, aki 650 ezret kasszíroz részenként, ennyiért valószínűleg sokan vállalnák a lúzer fickó szerepét.

Ashton Kutcher Forrás: AFP/Frederic J. Brown

A harmadik Mark Harmon, az NCIS ősz hajú tagja, akinek 525 ezer dollárt utalnak át egy-egy epizód után, így 12,6 milliót keres majd tavasz végéig. A magyar származású Mariska Hargitay követi őt a listán, ő is jó parti lenne, 8,8 milliót fog összehozni egy tévés évad alatt, neki 400 ezer dollár a jussa részenként. Az ötödik helyen azonban nagy a tolongás, Sandra Oh, Ellen Pompeo és Patrick Dempsey is 350 ezer dollárt ér hetente a Grace klinika megrendelőinek, illetve gyártóinak.

A listán jól áll még az itthon is népszerű Simon Baker (350 ezer dollár a Mentalista egy-egy része után), de Kaley Cuoco, John Galecki és Jim Parsons sem gazdaságos párizsin él majd, mert az Agymenők sztárjai is megkapnak 325 ezer dollárt epizódonként. Dan Castellaneta, Julie Kavner, Yeardley Smith jönnek a listán, hozzájuk a magyar olvasó talán nem tud arcot is tenni – ez azért van, mert a Simpson család szereplőinek kölcsönzik a hangjukat, de így is kapnak 300 ezer dollárt hetente. Aligha van magyar szinkronos ember, aki 66 millió forintot tudna összeszedni egy héten.

Ted Danson sem jár rosszul a Helyszínelők-kel, mert 250 ezret keres hetente (már amikor forgat), és ugyanennyi a jussa Michael Weatherlynek az NCIS-ben. A Dr. Csont jól megy kint, itthon is népszerű, David Boreanaz és Emily Deschanel is megkapja ugyanezt a pénzt részeként. Az Így jártam anyátokkal momentán az egyik legmenőbb komédiasorozat (már nem sokáig, mert az utolsó évadnál járunk), így Jason Segel, Alyson Hannigan, Josh Radnor, Cobie Smulders és Neil Patrick Harris is megkapja egy évre az 5,4 millió dollárt, azaz 225 ezret részenként. Az egykori Al Bundy, az Egy rém rendes család itthon is népszerű főszereplője 200 ezerrel gazdagodik hetente a Modern család révén.

A hazai sorozatszínész-keresetek nem publikusak, de azt tudni a szakmában, hogy a napi szappanoperák arcai (Barátok közt, Jóban Rosszban, Éjjel-nappal Budapest) korántsem kapnak csillagászati összegeket. Jobb gázsik mostanában az MTVA megbízásából készülő sorozatoknál vannak.