Főszereplőt nyírnak ki a Homelandben

Homeland
Vágólapra másolva!
A harmadik évadban egy vezető karakter távozik a sorozatból, és aligha saját döntése következtében.
Vágólapra másolva!

A Homeland harmadik évadjában kinyírnak az írók egy szereplőt, és a USA Today szerint akár Nicholas Brody is lehet az a személy. „Nem hiszem, hogy Brody ilyen hamar távozna, de onnantól kezdve, hogy az ő történetével nem tudunk mit kezdeni, akkor értelmetlen megtartani őt" – nyilatkozta Alex Gansa producer, aki szerint előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a CIA és az Interpol által is körözött férfi eltávolítása.

Homeland Forrás: Showtime

A karaktert Damian Lewis viszi, aki szintén érzi, hogy likvidálható a Homelandben, noha az első két évad főszereplője épp ő volt, a Claire Danes által alakított Carrie mellett. „Brody érzi, hogy bármely pillanatban meghalhat, úgyhogy van olyan, hogy reggel felkelek, és megkérdem, hogy továbbra is Brody vagyok-e. Valójában nem hittem, hogy két évadnál tovább maradhatna a figura, de talán a sorozat sikere megváltozatott pár dolgot" – morfondírozott a színész. (A hazai nézettség az RTL II-n meglehetősen gyenge volt, a magyar nézők még mindig inkább néznek egy Dr. Csont-ismétlést, mint egy újabb szériát).

Az új évad vasárnap este indul az USA-ban, és az Emmy-díjat nemrég bezsebelő Danes szerint számos meghökkentő fordulatot vittek bele.