Gáspár Győző levelet írt az RTL Klubnak

Győzike
Vágólapra másolva!
A TV2-re szerződött Győzike, és úgy gondolta, üzen egyet volt főnökeinek. A szenvedélyes, egyben nosztalgikus hangulatú levélben hosszan beszámol a benne dúló érzelmi viharokról, nem kis pátosszal emlegeti a közösen eltöltött éveket, utakat, élményeket, és biztosítja sírig tartó barátságáról az RTL-es vezérkart.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győző 2009-ben már megsértődött egy Kiskegyed-cikk miatt, és közölte a sajtóval, hogy soha többet nem akar szerepelni a lapokban, a tévében - pár hétig ki is bírta. A showman akkor visszatért, majd 2012 novemberében kikészítette bírósági ügye: akkor is bejelentette, hogy nem kíván többet szerepelni a szórakoztató médiában, interjút sem ad.

Győzike alighanem kamerafüggő, vagy elfogyott a pénz, mert a következő hetekben két TV2-es műsorban is feltűnik, ez azonban nála lelki tusához vezetett, így kénytelen volt levelet írni egykori RTL-es főnökeinek. Alább a kedves szöveg:

„Kedves főnökeim, Kolosi Péter, és Herman Pierre! Nagyon nehéz számomra ezt a levelet megírnom, hisz kettő olyan barátnak kell írnom, akiket tisztelek, becsülök, és családtagként szeretek. Meg kellett hoznom egy elég nehéz döntést, mely nem csak engem érint, hanem az egész családomat is" – kezdi a Facebookon publikált levelét, majd hálát ad Istennek, mert 2004. október 17-én leszerződhetett az RTL-hez.

Győzike Forrás: Facebook

Utána még szentimentálisabb stílusban folytatódik az iromány: „Nagyon sokat tanultam tőletek, és a rengeteg élményt, amit Ti adtatok nekünk, azt nem felejtsük el soha, és ezt senki sem veheti el tőlünk. De nem csak az élményeket kaptunk, hanem kilenc év alatt megvalósítottátok az álmainkat, a jövőnket, és maximálisan támogattatok mindenben, épp úgy mint lelkileg. Ti nem csak a főnökeink voltatok, hanem azok az emberek, akik megkérdezték azt, hogy hogyan vagyunk, és nem úgy bántatok velünk, mint ha csak egy alkalmazottak lennénk, hanem azt éreztük, hogy barátként kérdezitek, és mi is barátként válaszoltunk" – írja Gáspár Győző.

Herman Péter, a Kreatív Osztály vezetője is kap pár sort: „Pierre, úgy érzem, mi is barátok lettünk. Köszönöm főnök, a közös ebédeket, és a megtiszteltetést, amit felénk nyújtottatok (sic!), mert ez számunkra a legfontosabb, a tisztelet, és az őszinte barátság! 98 adás,18 külföldi utazás, az egy csoda volt és egy álom, amiért örökké hálásak maradunk, hisz nektek köszönhessük mind azt, amit elértünk" – áll a szövegben.

Győzike - aki amúgy a TV2-n, a VIP Big Brotherben volt huzamosabb ideig képernyőn először, azaz valójában a TV2 fedezte fel - kifejti, hogy szeretné, ha ez a jó kapcsolat továbbra is fennmaradhatna átigazolása után is („hisz mi nem ellenségek, hanem barátok vagyunk"), és teljes szívéből csak köszönetet mond újfent.

Ezután rátér a benne dúló érzelmi viharokra, lelki tusára, belső vívódásra: „Még egyszer ismétlem, nagyon nehéz döntés volt ez számomra, és családom számára is. Mindenki a családomból nagyon hálásak nektek, főleg Bea asszony, amiért részt vehetett a Szombat esti lázban, és Én is, amiért szerepet kaptam a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban. Ezek számunkra olyan élményt adtak, amiről sokan csak álmodnak, és nekünk a Jó Isten megadta ezt a lehetőséget, rajtatok keresztül, és ez csodálatos dolog" – vélekedik Győző.

Levelét a showman azzal zárja, hogy büszke arra, hogy esténként le tudott ültetni hárommillió embert a tévékészülékek elé (volt az másfél is - a szerk.), majd sokadszorra megköszöni a „felejthetetlen kedves emlékeket, és a közösen eltöltött időket." A levél végére is marad pátosz, mintha a szerző elhajózna a végtelen óceánon, egy aranyló naplementébe: „Soha nem felejtünk el titeket, a jó Isten áldjon meg benneteket!" – zárja sorait a rivális csatornára átigazoló Győzike.